A Novemberi verssorozat negyedik fejezetében én egy saját verset választottam.
Sárdi Györgyi: Séta
Lábam alatt reccsen az ág, hosszú sétám tanúi a száz éves fák.
Az őszi fagyban egyszerre rezzen az avarban halkan minden, mit maga után hagyott a rég elfeledett nyár.
Lassan ünneplőre váltja bronzos arany ruháját a néma táj.
Zimankós hajnalon hangtalan köd szitál, jeges ajkaival csókol az erdő lakóira zúzmarát.
S eközben valahol a messzi távolban lángra lobban egy aranytollú főnix madár.
Így búcsúztatja ő az édes november havát.