Egy új sorozatot indítottunk, ami a Novemberi verssorozat címet kapta. Szerkesztőink kiválasztották a hozzájuk legközelebb álló november tematikájú verset, majd saját elképzelésük szerint újragondolták azokat. Összeállításunk első részében Somlyó Zoltán Novemberest (1910) című versét „dolgoztuk fel”.
Gáva Laura: Én azért választottam a vers lerajzolását, mert maga a költemény is bővelkedik képi elemekben és énmagam is vizuális típus vagyok. A vers nem célozgat, hanem leplezetlenül leírja, hogy mi történik egy hétköznapi november estén. A költemény olvasása közben elképzelem, ahogy sétálok a városban egy hűvös, ködös novemberi éjjelen. Hallom a Körös morajlását, a kutya ugatását és látom a házakat, ahol nagy valószínűséggel serényen fűtenek. Ez egy elégikus novemberi vers, átérződik a költő melankolis hangulata. Számomra a vonat robogása a jelen elmúlását jelenti, egyben az év befejezését is.
Somlyó Zoltán: NOVEMBEREST Novemberest. A város szélén járok. A Kőrös fázik. Egy kutya ugat. Az íves, bordás, nagy vasúti hídra fakó bánatot ejt a napnyugat. Kabátom szélén kóróvert barázdák. Nagy füstöt okád az utolsó ház. Kezem remegve a szívemre hajtom: valaki messze-messze zongoráz. Az ősz ködén át felémzongorázza az augusztust, a szeptembert: Meát... Az esti gyors süvítve jő keletről s robog nyugatra a vashídon át...
Hozzászólások