Október 27-én állítjuk vissza óráinkat téli időszámításra.
Minden évben sarkalatos kérdés, hogy miért is van még óraátállítás. Az óraátállítás gyakorlata nagyon régre nyúlik vissza és eredetileg energiatakarékossági célból vezették be. Az EU-ban már évek óta vita, hogy meg kellene szüntetni, vagy sem. 2018-ban az Európai Bizottság javaslatot tett a gyakorlat eltörlésére. Bár az óraátállítás jövője bizonytalan az Európai Unióban, 2024-ben még biztosan lesz téli időszámítás.
Egyébként az óraátállítás eltörlése mellett „kampányol” a Magyar Alvás Szövetség is, ugyanis a szevezetre negatív hatást gyakorol az alvás és ébrenlét mesterséges megzavarása – erről az eduline.hu számolt be korábban.
Az óraátállítás előtt pedig az egyik legtöbbet feltett kérdés, hogy akkor most merre is tekerjük?
Nos, október 27-én (vasárnap) hajnalban 3:00 órakor 2:00 órára kell visszaállítani az órát. Így 1 órával többet tudunk majd pihenni.
