Online konzultációt tartanak az állatvédelemről

kutyagazdi.hu

A tájékoztatás szerint két gondolatkör köré épül. Többek közt elmondhatjuk, egyetértünk-e azzal, hogy minden eszközzel fel kell lépni a nem megfelelő magatartás ellen – derül ki a hvg.hu cikkéből.

Állatvédelmi konzultációt indított a kormány vasárnap, az online kérdőívet egy hónap át lehet kitölteni az allatvedelem.kormany.hu oldalon – jelentette be vasárnap Nagy István agrárminiszter.

“A társadalmi párbeszéd célja, hogy biztosítsák az információcserét, a szorosabb együttműködést az ágazatot érintő jogszabályok előkészítésében, az átfogó programok és stratégiai dokumentumok megalkotásában” 

magyarázta a konzultáció megszületését az agrárminiszter.

A politikus elmondta, hogy a kormány már évek óta tesz az állatvédelemért, és kiemelte, hogy 2019-ben százmillió forintot költött az ezzel kapcsolatos programokra.

A felmérés 13 kérdésből áll, amik Ovádi Péter, a Nemzeti Állatvédelmi Program megújításáért és végrehajtásáért felelős miniszteri biztos elmondása szerint két gondolati kör mentén épül fel: az első az állatvédelemhez kapcsolódó jogszabályi környezet, a második pedig a felelős állattartás helyzete.

A kérdésekből kicsit most is lehet látni, milyen választ szeretne a kormány hallani, a harmadik kérdés például így szól:

“Egyetért-e azzal, hogy a hatóságok minden rendelkezésre álló eszközzel, szigorúan lépjenek fel a nem megfelelő állattartás ellen?”,

az erre adható válasz pedig vagy nemleges, vagy

“igen, mert az állatok kiszolgáltatottságával visszaélő személyek ellen a hatóságok kölcsönös együttműködése kiemelten fontos annak érdekében, hogy az állatkínzás vagy a nem megfelelő bánásmód kellőképpen szankcionálva legyen.”

írják.

Exit mobile version