Örömteli: megújulnak az egyetemi bejáratok

A Főépület rendszeres karbantartási programjának részeként megújulnak az egyetem eredeti, fából készült kapui. Elsőként a főbejárat hatalmas ajtóit újítják fel, emiatt most átmenetileg a háromból csak egyetlen kapu üzemel a szökőkút felől. 

Az egyenként 75 cm széles, több mint 3 méter magas, 150 kg súlyú ajtószárnyakat szerdán szerelték le és vitték el karbantartásra. A több mint 80 éves nyílászárók helyét most pozdorjalemez takarja.


– A munkálatok során teljesen megújulnak a bejárati ajtók, amelyek esztétikai okok és szerkezeti avultság miatt egyaránt megérettek a javításra – mondta a hirek.unideb.hu portálnak Törös Attila. Az egyetem Szolgáltatási Műszaki Igazgatóság Műszaki-Beruházási Főosztályának vezetője azt is hozzátette, hogy a bejárati ajtók felújítását az intézmény zavartalan működésének biztosítása érdekében két ütemben végezik és igyekeznek esztétikus takarással is elfedni az ünnepre az ideiglenes lezárást.


Az első ütemben, augusztus 18-ig a két szélső – a nyugati és a keleti, majd augusztus 21-e és szeptember 20-a között a középső főbejárati ajtó újul meg. Mivel a Főépület műemléki védettséget élvez, a felújítási munkák műemlékvédelmi szakértő közreműködésével és irányításával valósulnak meg. A kivitelezési munkákat a GÉSZ-2000 Kft. végzi.

 

Július 22-én, hétfőn megkezdődik a Főépület nyugati kapuja melletti feljáró és rámpa felújítása is. A munkálatok miatt augusztus 11-ig a bejáratot lezárják, így azt sem személy-, sem teherforgalomra nem lehet majd használni.

Sajtóiroda – BZs

Exit mobile version