Középkori szabadulójáték, gerincegér, plazmagömb és robbanás – a tudomány titkait ismerhették meg a Debreceni Egyetemen a Kutatók Éjszakáján.
Zsúfolásig megteltek a Debreceni Egyetem előadói péntek este. A főépületben nagy sikert aratott a „Ha azt mondom, piros…” címmel meghirdetett kiállítás, ahol a könyvektől a cipőkig minden piros színben pompázott. Az Umberto Eco regényéhez kapcsolódó szabadulójátékra érkezett vendégeket középkori ruhákba öltözve várták az Olasz Tanszék munkatársai. A csapatok végigjárták a főépület labirintusát, ahol az egyes állomásokon rejtvények vártak rájuk. Persze a megfejtés adta a továbbhaladás kulcsát, hogy az utolsó szobában fény derüljön a rejtély minden részletére. Mindeközben az Alkotóházban a kisebbek ólomüvegablakokat színezhettek.
A főépület előtt a Műszaki Karon fejlesztett elektromos kisautókat állították ki, a két jármű fölött drón is röpködött a Kutatók Éjszakáján. Innen indult a kisvonat, amely a különböző helyszínek között szállította a gyerekeket és felnőtteket. Többen itt használták ki a lehetőséget, hogy közös fotót készítsenek az egyetem kabalafigurájával, eDÉ-vel.
Az Élettudományi Központ érdekességek sorát vonultatta fel: kiderült például, hogyan ver egy vízibolha szíve, hogyan lehet webkamerából és LEGO-ból mikroszkópot készíteni, hogyan mérhetjük meg egy hajszál vastagságát lézerrel, továbbá mi mindenre jó a szárazjég és az UV-fény.
A Kassai úti campuson a háromdimenziós virtuális rendszerek fejlesztésének világába vezették be az érdeklődőket, a látogatókat megismertették a gerincegérrel, ami információt nyújt a gerinc helyzetéről és mozgékonyságáról, valamint bárki tervezhetett saját, egyedi formájú csempét.
Az Atomkiban látványos bemutatót tartottak a kutatók és a katonai búvárok a romániai, Retyezát 2014 expedíció élményeiről. Bemutatták, hogy a merülések során milyen víz- és üledékmintákat, illetve növényi anyagokat gyűjtöttek a 17 méter mély Bukura-tóból, illetve szemléltették, hogy az expedíción a katonai búvárok mekkora fizikai igénybevételnek voltak kitéve.
A Kutatók Éjszakája több mint 80 programján ötezer látogató töltötte az estéjét a Debreceni Egyetemen.
A programokról további fotókat találnak a Fotóalbumban.
(unideb.hu)
