A cég egy felmérés keretében megkérdezte tavaly a vásárlókat is.
Rasszista sztereotípiákra és egyenlőtlenségekre hivatkozva Magyarországon is nevet vált az Uncle Ben’s– derül ki a cég hivatalos közleményéből. Mint írják,
Felismerve, hogy a márka neve és arculata milyen egyenlőtlenségekre enged következtetni, 2022 januárjától az Uncle Ben’s termékek a jól ismert színekben, de „Ben bácsi” arcképe nélkül, megújult, BEN’S ORIGINAL™ márkanéven lesznek megtalálhatók a boltok polcain.
Nem gyors és új keletű döntésről van szó, hiszen a cég kifejti azt is, hogy már tavaly megkérdezték vásárlóikat a témában.
2021-ben a márka számos felmérést végzett, a világ minden pontjáról fogyasztók ezreit, munkatársakat és számos érdekelt felet meghallgatva értette meg, hogy milyen egyenlőtlenségre és sztereotípiákra enged következtetni az Uncle Ben’s márka. Ezek eredményképpen a vállalat bejelentette a márka logójának és nevének BEN’S ORIGINAL™-ra történő megújítását. A korábbi arckép eltávolítása hozzájárul a méltányosabb ábrázoláshoz, valamint jelzi a márka törekvését egy nyitottabb és elfogadóbb jövő megteremtéséért. A csomagolások lecserélése világszerte 2021-ben elkezdődött, a magyarországi boltok polcain 2022 januárjától lesznek elérhetőek a megújult termékek.
2020-ban a rendőri erőszak miatt kirobbant tiltakozási hullám a márkát is elérte. A kritikusok véleménye szerint, Ben bácsi a fehér ing és fekete csokornyakkendő miatt kiszolgáló szerepben látható a logó mellett, így a cég még abban az évben eldöntötte, hogy a mai elvárásoknak megfelelően előítéletektől mentes névvel és logóval dobja piacra termékeit.
