Remek debreceni program: ismét Karikázó Fesztivál

A Debreceni Művelődési Központ és a debreceni Főnix Néptáncegyüttes második alkalommal rendezi meg idén az Országos Karikázó Fesztivált március 19-én, szombaton. A rendezvényre az ország számos pontjáról és a határon túlról 13 együttes érkezik 290 résztvevővel. Az eseményről szerdán tartottak sajtótájékoztatót.
 

„Egy város, tíz ház, ezer lehetőség!” – ez a mottója a Debreceni Művelődési Központnak, amely a 25 éves Főnix Néptáncegyüttessel karöltve szervezi a nagyszabású rendezvényt.  A 2014-es I. Országos Karikázó Fesztivál után március 19-én, szombaton újra megrendezik a magyar néptánc hagyományait ápoló eseményt.  A fesztivál „Gyertek lányok karikába” elnevezése is mutatja, hogy elsősorban a hölgyeket szeretné a középpontba állítani.

A Főnix Néptáncegyüttes 2015-ben ünnepelte alapításának 25. évét nyolc kiemelkedő fontosságú rendezvénnyel. A jubileum az I. Országos Karikázó Fesztivál megrendezésével kezdődött.  2014 novemberében azzal a céllal indult útjára a rendezvény, hogy a női táncosoknak is jusson egy csöppnyi rész a néptáncosok fesztivál-naptárában. A különböző bemutatók, versenyek lehetőséget nyújtanak az egyéni férfi szóló, a párosok, valamint a csoportok számára, de a nők önálló bemutatkozási lehetősége kimaradt ebből a sorból. Ez a fesztivál Bartók-Kodály örökségére épül. A karikázóban a páratlanul szép magyar női viseletek, a felbecsülhetetlen értékű népdalaink tánccal kiegészülve kerülnek a közönség elé. A bánatot és örömöt megéneklő női táncosoknak helyük lett a fesztiválok sorában. Az ötlet megvalósítása jó visszhangra talált a néptáncosok körében, országos hírnévre tett szert.

A fesztivál egyben verseny is. A résztvevő együttesek a magyar nyelvterület női körtáncait országosan elismert szakemberekből álló háromtagú zsűri előtt mutatják be. Tánccsoportok érkeznek Gyuláról, Budapestről, Hidasnémetiből, a határon túlról, valamint Debrecen együttesei is megtisztelik részvételükkel a fesztivált.

Az együttes szakmai színvonalának emeléséhez hozzájárul minden olyan rendezvény, melyben a baráti szálak erősítése mellett komoly szakmai kihívásnak is eleget kell tenni. A Főnix Néptáncegyüttes és a Debreceni Művelődési Központ közös rendezésében a rendezvény gazdag programot nyújt a résztvevőknek és a közönségnek egyaránt.

Fővédnök: Tasó László államtitkár, országgyűlési képviselő

Részletes program:

10.00 Köszöntő

10.30 – 11.30 Szóló népdaléneklési verseny

10.30 – 12.00 Húsvéti kézműves foglalkozás

14.00 Megnyitó

14.30 – 16.30 Fesztiváli program

17.00 – 17.30 Legények a színpadon

18.00 Eredményhirdetés, díjátadás, fesztiválzárás

19.00 A zsűri értékel

A rendezvény 14 órától nyitott. A belépés díjtalan.

 

A 13 résztvevő együttes 290 fővel vesz részt a fesztiválon.

Résztvevő néptáncegyüttesek női karai:

  1. Abaúji Hagyományőrző Népi Együttes (Hidasnémeti)

  2. Csepel Táncegyüttes (Budapest)

  3. Debreceni Népi Együttes (Debrecen)

  4. Debreceni Népi Együttes Ifjúsági Csoportja (Debrecen)

  5. Derecskei Szivárvány Táncegyüttes (Derecske)

  6. Főnix Néptáncegyüttes Vadrózsák csoport (Debrecen)

  7. Harruckern Táncegyüttes (Gyula)

  8. Hortobágy Néptáncegyüttes (Debrecen)

  9. Kertész Táncegylet (Budapest)

  10. Kisliget Néptáncegyüttes (Nyíradony)

  11. Somogy Táncegyüttes (Kaposvár)

  12. Tádé néptánccsoport (Püspökladány)

  13. Tisza Néptáncegyesület Fürtöcske csoport (Magyarkanizsa, Szerbia)

A zsűri tagjai:

A zsűri I., II., III. helyezést, valamint különdíjat ad a tánckaroknak és az énekeseknek.

A II. Országos Karikázó Fesztivál a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósul meg.

A program.
GYERTEK LÁNYOK KARIKÁBA! – II. Országos Karikázó Fesztivál

Időpont: 2016.03.19.
Helyszín: Csapókerti Közösségi Ház, Debrecen
 

Március 19., 10.00–20.00
„GYERTEK LÁNYOK KARIKÁBA!” – II. Országos Karikázó Fesztivál
10.00–10.15 Megnyitó
10.15–12.00 Szóló népdaléneklési verseny
Ebédszünet
14.00–18.00 Fesztiváli program
18.30–19.00 Legények a színpadon
19.00 Eredményhirdetés, díjátadás, fesztiválzárás
20.00 Értékelés
Rendező: Főnix Néptáncegyüttes
Együttműködő partner: Debreceni Művelődési Központ
Támogató: Nemzeti Kulturális Alap.

Fotók: Pénzes László

Exit mobile version