A film kezdetén 1937-ben, a még békés, de a hitleri ideológiától már erősen átitatott Drezdában járunk, s a főszereplőről, a kisfiú Kurt Barnertről (Tom Schilling) már ekkor, pár évesen tudható: bizony művész, valószínűleg festő lesz belőle. Ehhez minden lelki és szellemi támogatást meg is kap a nagynénjétől, a húszas évei elején járó Elisabeth-től (Saskia Rosendahl), aki múzeumról múzeumra, kiállításról kiállításra cipeli, s megtanítja egy, a fiú életét a továbbiakban meghatározó elvre: „Soha ne fordítsd el e fejed! Ami szép, az igaz.” Nos, a fiúcska hamarosan jobban járna, ha nem hallgatna a nagynénjére, mert egyfelől az ehhez az elvhez való hűsége miatt nézi végig, ahogy a nagynénjét a furcsa viselkedése okán, némi skizofréniára gyanakodva elmegyógyintézetbe szállítják, másfelől emiatt szembesül a II. világháború számos borzalmával is.
Mi pedig, nézők, a náci ideológia egyik összetevőjének, az úgynevezett géntisztaságnak a fogalmával vagyunk kénytelenek megismerkedni, amely a köztudatban meglévő elképzelésekkel ellentétben korántsem csak a zsidókat és a romákat sújtotta. „Lecsapott” azokra a német származású honfitársakra is a hitleri Németországban, akik valamiért – mint Elisabeth – kilógtak a sorból. A fiatal nő „láb alóli náci eltevése” azután kihat a szemünk láttára kamasszá cseperedő, majd felnőtté váló Kurt egész életére. Mégpedig amiatt a szintén Elisabeth névre hallgató, Ellie becenevű lány (Paula Beer) miatt, akit Kurt már a festészeti akadémián tanulva ismer meg, s akivel első látásra szerelem szövődik közöttük. Hiszen a lány apja nem más, mint az a nőgyógyász Carl Seeband (Sebastian Koch) professzor, akinek annak idején a géntisztaságtól igencsak bepiszkolódott a keze…
De hogy hogyan úszhatta meg Seeband az egykori háborús bűneit, s hogy lehet még mindig professzor a szovjetek uralta NDK-ban, arra is izgalmas választ ad a film: a szovjet tisztnek ugyanis jó oka van Seebandot nem eltenni láb alól 1945 után. Jó, személyes oka. Tehát a film nemcsak a géntisztaság kapcsán, de a szintén szinte soha fel nem merülő szovjet-német, II. világháborút követő „kollaboráció” kapcsán is tartogat számunkra meglepetéseket.
Mindeközben Kurt az őt eddig ért összes hatásnak köszönhetően, Ellie-vel Nyugat-Németországba emigrálva végre rátalál a személyes művészi hangjára. S képein olyan összefüggéseket láttat, amelyektől az apósa, a rettenthetetlennek látszó Seeband professzor majdnem szívrohamot kap. Hiszen ezek az összefüggések ez esetben valóban igazak, még ha szépnek nem is nevezhetők…
Javaslom, semmiképp se hagyják ki ezt a csodálatos filmet. Egyszerűen lenyűgöző, ahogy a rendező a szálakat összeszövi, s jó értelemben véve egyetlen egyet sem hagy elvarratlanul. Jó értelemben véve, hiszen ez nem jelenti azt, hogy ne hagyna számunkra, nézők számára a film megtekintése után jócskán végiggondolni valót…
A filmet az Apolló mozi repertoárján találják meg.
Gyürky Katalin
Hozzászólások