A 2025 márciusában zajló, országosan és a debreceni Apolló moziban is látogatható 15. Frankofón Filmnapok keretében – amelyben a tavalyi év francia mozgóképes alkotásai legjavát válogatták össze a szervezők -, korunk egyik égető problémájával, a tömeges migrációval foglalkozó film is terítékre került. A neves színművésznő, rendező és forgatókönyvíró Julie Delphy legújabb alkotása, a Barbárok a szomszédban speciális látószögben, szarkasztikus humorba ágyazva mutat rá arra, hogy mi történik egy közösség életében, ha oda egyszer csak idegenek érkeznek.
A bretagne-i Paimpont kisvárosában játszódó sztori rögtön egy sokatmondó csavarral indul: a város polgármestere – aki önmagában egy karikatúra a maga piperkőc megjelenésével és a nyíltan korrupt magatartásával – bejelenti, hogy az ukrajnai háború kirobbanása kapcsán a városa polgárai hajlandóak egy ukrán menekült családot befogadni. A 2022. március 15-én lezajlott népszavazás egyhangú döntése ezt jogilag is alátámasztja, s ekkor még valóban úgy néz ki, hogy a kisváros apraja-nagyja együttérző szeretettel várja az érkezőket. Igen ám, de kiderül, hogy az „ukrán menedékkérőkre Európában nagy a kereslet” – már ez a polgármester szájából elhangzó mondat is hűen tükrözi a film ettől kezdve egyre erősebbé váló szatirikus hangvételét –, azaz, mivel a várt családot „elhappolták” az itt élők elől, helyettük, az ukrán emberek helyett szíriaiak fognak érkezni.
E hír hallatán a kezdeti – és egységes – lelkesedés meglehetősen alábbhagy a városka lakóinak egy részében. S a film ezzel a napjainkat meghatározó migrációs probléma lényegére világít rá: ha egy európai országba érkezik egy másik európai országból valaki, az nem gond, ha egy másik kontinensről, az viszont már probléma? Miközben mindkettő háború sújtotta ország, tehát a menekültek ugyanolyan helyzetből próbálnak kikecmeregni azáltal, hogy útnak indulnak. Akkor miért gond az egyik menekülés, és miért nem az a másik? A másfajta bőrszín, az eltérő vallás és kultúra miatt?
Erre a kérdésre pedig a továbbiakban a Julie Delphy ábrázolta kisváros lakóinak abszurd magatartása felel. Találkozhatunk a közösségen belük egy nyíltan rasszista csoportosulással, van itt olyan egyszerű vízvezetékszerelő, Hervé (Laurent Lafitte), aki a feleségének (India Hair) be akarja magyarázni, hogy annak idején a feketék igázták le a fehéreket, és nem fordítva, és halljuk a fiatal srácokat arról eszmét cserélni, hogy ha az érkező szíriai család lányának elkezdenének udvarolni, akkor a lány apja megölné őket, de minimum levágná valamelyik testrészüket… Miközben ebben a közösségben is vannak olyanok, például a jószándékú tanárnő, Joëlle (Julie Delphy), aki mindent megtesz egyfelől az ilyesfajta előítéletek letöréséért, másfelől az érkező család kényelméért és itteni élete komfortossá tételéért.
Azaz: a közösség tagjai közé mélységes mély – és ilyen értelemben egyáltalán nem vicces – árkot ás a kialakult helyzet, amelynek így nem csupán az ide érkező szíriai család tagjai az áldozatai, de az addig békés és összetartó közösség jól bejáratott viszonyrendszere is. Évtizedes barátságok forognak kockán amiatt, mert az egyik fél igenli, a másik ellenzi a szíriaiak el- és befogadását, sőt, bizonyos, addig működőképesnek gondolt házasságok is megkérdőjeleződnek általa. A film eredeti címe, a Barbárok is inkább ezt a közösségen belüli széthullást érzékelteti, szemben a cím magyar változatával, a Barbárok a szomszédban-nal, amely így a menekült család helyzetére irányítja rá a figyelmet. Mindkettő helytálló, mert, mint említettem: se a befogadók, se a befogadottak nem lesznek már ugyanazok, mint akik a migráció előtt voltak. Hogy a fent leírtak mellett még mi minden miatt nem, annak felfejtését önökre bízom. A Frankofón Filmnapok után ugyanis a hazai mozik nemsoká újból a repertoárjukra tűzik majd ezt a filmet (is).
Amit, javaslom, semmiképp se mulasszanak el, ha kíváncsiak a váratlan szituációkra adott magatartásmintáinkra.
Gyürky Katalin
