Egészen kicsi koromtól kezdve imádtam színházba járni, magával ragadott az ottani hangulat, akár zenés, akár prózai darabot néztem. Mindig nagyon fontosnak tartottam, hogy másokat is arra biztassak, hogy legyenek nyitottak és látogassák meg ők is a színházat vagy nézzenek felvételt a különböző előadásokról. Ehhez pedig úgy érzem, hogy a Rómeó és Júlia musical nem csak azért ideális választás, mert ez volt az, ami bevezetett engem a színházak világába, hanem mert a magyar változat idén lett 20 éves, – amelyről a nyár folyamán friss szereposztással meg is emlékeztek – az erről készült DVD felvétel pedig 2025-ben ünnepli majd ezt a jeles évfordulót. Ez alkalomból most felidézem, hogy miért is szeretem annyira ezt a musicalt, valamint miért érdemes még ma is visszanézni!
William Shakespeare Rómeó és Júlia történetét nem kell senkinek sem bemutatnom – szinte mindenki látott a számtalan feldolgozás közül legalább egyet vagy akár olvasta az eredeti művet. Ettől függetlenül szeretném jelezni, hogy a cikk a későbbiekben spoilert tartalmaz a musicalből és az eredeti drámából is. A francia musical 2001-ben került bemutatásra, amelyhez Gérard Presgurvic szerezte a zenét, valamint írta a szöveget. Ennek nyomán rengeteg különböző változat készült el szerte a világon, köztük a magyar is, amelyet 2004-ben adtak elő először a Budapesti Operettszínházban Kerényi Miklós Gábor rendezésében.
A magyar adaptáció jelentősen eltér a franciától, és nem csak a nyelv tekintetében. Az előbbiben élő zenekar játszik, a dalok sorrendje pedig felcserélődik, hogy segítsék a történetvezetést. A zenék eltérnek a megszokott, musicalekben játszottaktól, és sokkal modernebb hangzásvilágot kapnak, amely segíthet abban, hogy a fiatalabb közönség számára is könnyen befogadható legyen, illetve bevonzza azokat is, akik esetleg szkeptikusak a zenés darabokkal szemben. A díszletek és jelmezek tekintetében is a modern vonal érvényesül, a franciától eltérően a két család itt már nem csak kék és piros ruhákat hord; ez a két szín csak néhány jelenet során tűnik fel.
A rendező a szereplők karakterábrázolása során is rengeteg változást eszközölt úgy, hogy azok eltérjenek a francia feldolgozástól, néha pedig még az eredeti Shakespeare-műtől is, de közben mégis azt lehessen rájuk mondani, hogy ugyanazok a jól ismert szereplők maradtak. Tybalt például a francia musicalben sokkal magabiztosabb, míg a magyarban egy kicsit őrültebb és erőszakosabb. Paris is fontosabb szerephez jut, az utóbbiban ugyanis a karaktere megfelelő lezárást kap a végső kriptajelenetben, míg ez a franciából – amelyben inkább csak a lánykérésnél jelenik meg, a későbbiekben pedig a háttérben marad – hiányzik. A rendező fontosnak tartotta azt, hogy a karakterek megfoghatóak, igaziak legyenek a közönség számára, ezért sokkal hangsúlyosabban bontott ki egyes karaktervonásokat, például Rómeó vakmerőségét és Júlia családdal szembeni ellenállását, ebben pedig véleményem szerint sikerrel járt. Személy szerint én a legtöbb feldolgozásban nem tudok szurkolni a szereplőknek, túl keveset kapok belőlük ahhoz, hogy igazán érdekelni tudjon a sorsuk. A magyar musicalben viszont hús-vér emberekké válnak számomra, érzésekkel, motivációkkal, így az elkerülhetetlen tragédia a történet végén igazán átütő erejű és minden alkalommal meg tud érinteni.
Talán az egyik legjelentősebb és legvitatottabb változtatás a végső haláljelenet, amely eltér az eredeti Shakespeare-darabtól, ezáltal pedig a francia musicaltől is, amelyben ezt nem írták át. Kétségtelenül megosztónak számít, ugyanis a mai napig hallok negatív, illetve pozitív véleményeket is róla. Személy szerint én mindkét verziót tökéletesnek tartom, mivel a különböző hangulatú előadások különböző befejezést is igényelnek. A lágyabb, érzelmesebb francia musicalben soha nem tudnék elképzelni a méreg és a tőr helyett mást, ahogyan Shakespeare drámájában sem. A magyar musical viszont egy sokkal nyersebb és realisztikusabb történetet mutat meg, ebben az esetben pedig szükséges a látványosabb, felkavaróbb haláljelenet. Ezt sikerült tökéletesen megoldania az alkotóknak az akasztással, így igazán katartikus a végkifejlet.
A Rómeó és Júlia musical ereje abban rejlik, hogy egy igazi klasszikus történetet dolgoz fel, amely örök érvényű témákat boncolgat: szerelmet, gyűlöletet, lázadást, halált. Azoknak, akiknek ismeretlen a színházak világa, ez az előadás jó belépő lehet, míg azoknak, akik eddig csak a francia verziót kedvelték, a magyar egy teljesen új perspektívát kínál, ismerős, mégis új dalokkal és karakterekkel. A magyar adaptáció tisztelettel adózik a francia előtt, ugyanakkor mer új hangot és arculatot kialakítani. Azoknak pedig, akik – hozzám hasonlóan – az évek során már számtalanszor látták a darabot, továbbra is érdemes újra és újra elővenni a felvételt vagy figyelni, mikor hirdetnek újra előadást, mivel minden alkalommal fel lehet fedezni benne olyan részleteket, amelyeket korábban még nem sikerült észrevenni.
Fazekas Lili
A Debreceni Egyetem kommunikáció- és médiatudomány alapszak másodéves hallgatója
Mi a DEpublik?
A DEpublik egy, a Debreceni Egyetem hallgatóinak publikációiból álló cikksorozat, melyben az egyetemisták perspektíváján keresztül kerülnek terítékre az őket foglalkoztató témák.