Szexuális zaklatás Debrecenben: a gimnázium igazgatója cáfolja Mérő Vera állítását, nem tussolta el az ügyet

Zaklatás gyanúja miatt tett rendőrségi feljelentést a debreceni Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium igazgatója, miután kiderült, hogy egy férfi tanár nem megfelelő módon közeledett egy fiú diákhoz egy olaszországi kiránduláson. A pedagógust azóta felmentették, az ügyben belső vizsgálat és rendőrségi eljárás is indult.

Zaklatási ügy miatt tett rendőrségi bejelentést a Debreceni Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium igazgatója, miután információkhoz jutott arról, hogy az iskola egyik férfi tanára egy fiú diákhoz közeledett meg nem megfelelő módon. A Debreceni Tankerületi Központ azonnali hatállyal megszüntette az érintett pedagógus foglalkoztatását.

A történtekről először Mérő Vera nőjogi aktivista számolt be közösségi oldalán, amelyet a Telex szemlézett. Beszámolója szerint a diákokat egy olaszországi tanulmányi kirándulásra kísérte el a tanár, és már a buszon zaklató hangvételű üzeneteket küldött az egyik fiúnak. A gyanú szerint ezután megpróbálta úgy alakítani a szállásbeosztást, hogy egy közös franciaágyas szobában tölthessék az éjszakát – ez azonban végül nem történt meg, mivel az osztálytársak észlelték a helyzetet, és befogadták a fiút magukhoz.

Az aktivista a Facebook-oldalán arról írt, hogy a gimnázium igazgatója az ügyet a tankerület és a rendőrség hathatós közbenjárásával eltussolta.

Egy diák a Telexnek azt nyilatkozta, hogy hivatalos tájékoztatást nem kaptak az esetről, csak egymástól hallottak a történtekről.

Megkeresésünkre az iskola igazgatója közölte, hogy valótlan az a feltételezés, hogy az igazgató elhallgatta volna az ügyet. Amint tudomására jutott a gyanú, azonnal értesítette a gyermekvédelmi jelzőrendszer tagjaként a debreceni család- és gyermekjóléti központot, valamint kapcsolatba lépett a tanuló törvényes képviselőjével.

Molnárné Szecskó Ágnes igazgató válaszát változtatás nélkül közöljük:

Nem igaz, hogy a Debreceni Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium igazgatója eltussolta az ügyet, amint tudomására jutott az ügy, azonnal jelezte az illetékeseknek. 

Az igazgató jelzőrendszeri tagként, haladéktalanul felvette a kapcsolatot Debrecen Megyei Jogú Város Család- és Gyermekjóléti Központjával, valamint megkereste a tanuló törvényes képviselőjét. Az igazgató a további intézkedések érdekében esetmegbeszélésen egyeztetett a szülővel, a tanulóval és a családsegítővel, és a Debreceni Rendőrkapitányságon írásbeli bejelentést tett.

A Debreceni Tankerületi Központ megszüntette a pedagógus köznevelési foglalkoztatotti jogviszonyát.

Van segítség

A NANE  Egyesület bántalmazott nőknek és gyermekeknek szóló segélyvonala ingyenesen hívható a +36-80-505-101-es telefonszámon (h., cs., p.: 18:00–22:00, k.: 10:00–22:00, sze.: 12:00–16:00). Az egyesület segélyvonala külföldről a +36-1-267-4900-as telefonszámon érhető el. További információ az egyesület segélytevékenységeiről a nane.hu oldalon található.

Az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálat a nap 24 órájában, Magyarországról ingyenesen elérhető a 06-80-20-55-20-as telefonszámon.

Az áldozatsegítéssel kapcsolatos valamennyi kérdésben 0–24 órában az ország egész területéről hívható az Áldozatsegítő Vonal a 06-80-225-225-ös telefonszámon.

Ha ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, hívja a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123 telefonszámot! Kérjük, olvassa el ezt az oldalt! Amennyiben másért aggódik, ezt az oldalt ajánljuk figyelmébe.

Forrás: Index

Exit mobile version