A „Kedv! Remények! Lillák!” programsorozat részeként 2023. november 15-én a Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium tanárai és diákjai koszorút helyeztek el a költő sírjánál. A megemlékezésen beszédet mondott Puskás István alpolgármester is.
A gimnázium diákjainak prózai és zenés műsorát követően Puskás István arról beszélt, hogy a költő nagy vágya volt, hogy egyszer megértsék a munkásságát. Látva a diákság méltó emlékezését, ez beteljesülni látszik. Debrecen már 100 éve ápolja és hirdeti Csokonai életművének hagyományait. Ez megmutatkozik a síremlék állításában, a közterületek elnevezésében, az iskola valamint a színház nevében.
Hozzátette, hogy Csokonai Vitéz Mihály élete és munkássága a debreceniség identitásának forrása, és életműve tanulságul szolgál a mai kor fiatalságának, mert amellett, hogy szerette az életet, volt bátorsága kérdezni, és így fejlődik a világ. A költő hatása a kultúrára megkérdőjelezhetetlen, és arra kérte a hallgatóságot, hogy vigyék hírét és ápolják tovább a költő életművét.
A megemlékezés zárásaként Puskás István és az iskola tanárai valamint diákjai az emlékezés koszorúit helyezték el Csokonai Vitéz Mihály síremlékénél.
Forrás: Debreceni Városháza Sajtó










Hozzászólások