Tanárképzés a Debreceni Egyetemen

Több évtizede magasan képzett tanárokat bocsát ki a Debreceni Egyetem, akik sikeresen megállják a helyüket szakmájukban. Az intézmény továbbra is nagy hangsúlyt fektet a tanárképzésre.

Az egyetem 14 kara közül 8 kar vesz részt a tanárképzésben. Az intézmény igyekszik időnként új szakokat indítani, emellett pedig folyamatosan bővítik a gyakorlati helyet adó intézmények listáját is.

Bartha Elek oktatási rektorhelyettes kiemelte, széles hálózatát alakították ki a partneriskoláknak. Jelenleg 174 ilyen iskola van, akikkel szerződéses kapcsolatuk van a tanárképzés kapcsán. Ebből közel 70 olyan iskola van ahova évről-évre megszakítás nélkül mindig tudják küldeni tanárjelölteket. Most éppen egy karcagi szerződés kötésre készülnek, ahol egy református intézménnyel szeretnének majd partneri kapcsolatot létesíteni.

Forisek Péter tanárképzési főigazgató elmondta, a tanár szakos hallgatók nemcsak tanárként tudnak elhelyezkedni, hanem akár tudományos pályát is választhatnak , ha valamilyen kutató intézetben szeretnének elhelyezkedni, erre is van lehetőségük.

Fotó: unideb.hu

Exit mobile version