Tarol a Barbie – már több mint egymilliárd dollárt hozott a jegypénztáraknál

Fotó: mafab.hu

A világjárvány óta mindössze öt alkotásnak sikerült ezt az eredményt elérnie.

Ahogy az várható volt, a Barbie jött, látott, és győzött a jegypénztáraknál. Az MTI szemlézte a Warners Bros. közleményét, mely szerint,

Greta Gerwig Barbie-filmje csupán 17 nappal bemutatása után elérte az egymilliárd dolláros (355 milliárd forint) jegyárbevételt.

Mint írják, az összeg rekordot jelent, ugyanis

Greta Gerwig az első nő, aki egy film egyetlen rendezőjeként elérte az egymilliárdos mérföldkövet. A Warner vízválasztónak nevezte az eredményt.

A cég vasárnapi közleménye szerint a Barbie globális jegyárbevétele a hétvégén mintegy 1,03 milliárd dollárra rúgott. A Margot Robbie és Ryan Gosling főszereplésével forgatott film

A Warner szerint a világjárvány óta mindössze öt másik alkotásnak sikerült ezt az eredményt elérnie: a Super Mario Bros., a Pókember: Nincs hazaút, a Top Gun: Maverick, a Jurassic World: Világuralom és a Avatar: A víz útja című filmeknek.

A film mellett nem mehetett el szó nélkül az Alföld Televízió premier filmekkel foglalkozó műsora, a Stáblista sem. Vida Virág Los Angeles-i újságíró, és Rácz-Vermes Petra pszichológus elemezte a társadalmi szatírát. Az adás közben

egy szelfi is felbukkant Margot Robbie-val, de hogy miért?

Az kiderül az alábbi linkre kattintás után.

Exit mobile version