Bocsássa meg a kedves olvasó, hogy a mostani fővárosi felhajtás kapcsán személyes emlékeimet osztom meg.
Apám egy vidéki községben évtizedekig fuvaros volt. Eleinte kontár, majd a rendszer puhulásával ipart váltott s kisiparos fuvaros lett a titulusa. A faluban évtizedekig hordta a lakosoknak a tűzifát, szenet, építési anyagot, de őt hívták halott szállításhoz is. Utóbbit különösen szerette, mondta is gyakorta: 500 forintért kihordom a falu összes lakosát! (Hogyne tette volna, hiszen azon túl, hogy a lovakat a gyászkocsiba fogta át, a halotthoz hozzá sem kellett nyúlnia. Tiszta sor, nem úgy, mint a szívlapát kezelése, vagy az 50 kilós cementes zsákok le-fel pakolása!)
Aztán a 80-as évek elején megjelentek a teherautók, a kis tehergépkocsik, aminek következtében egyre kevesebb lett a fuvar, s bizony, bekövetkezett az, hogy a lóvontatású kocsik kiszorultak a piacról.
Úgy gondolom, mostanság is valami hasonlóság zajlik a személyszállítás frontján. Aki nem halad, az lemarad. Ezért pedig nem a konkurenciát kell hibáztatni, beszüntetését követelni, hanem igazodni a megváltozott körülményekhez. Legfőképpen pedig nem ultimátumot szabni követelésük teljesítésének elmaradása esetén.
Nyírő Gizella