Eddig csak a filmekben láthattunk olyat, hogy az elhunytak személyiségét mesterséges intelligencia segítségével idézték meg. Ma már olyan előfizetéses szolgáltatások léteznek, amelyekkel mindez valósággá válhat. Vajon árthat, vagy a javunkat szolgálhatja, ha eltávozott szerettünkkel beszélgetünk a virtuális valóságban?
Az említett szolgáltatások többféle lehetőséget kínálnak, milyen módokon kapcsolódhatunk az elhunyt szerettünk másával. A mesterséges intelligencia (MI vagy AI) a halott digitális lenyomatai (közösségi felületeken szereplő képek, videók; hangfelvételek; chat, vagyis beszélgetési előzmények; egyéb, általunk feltöltött anyagok) alapján állítja elő az illető avatárját (a mesterséges intelligencia segítségével gyártott másolat). Mindezek után chatbottal, vagyis csevegőrobottal (egy szoftveralkalmazás, amely képes írott vagy beszélt emberi párbeszédet szimulálni) beszélgethetünk, vagy VR-szimulációs valóságban (virtuális valóság) találkozhatunk az elhunyt avatárjával.
A digitális öröklét sokféle kérdést vet fel mind etikai-, mind pszichológiai értelemben, amelyekről Kovács Mészáros Ágnes pedagógiai szakpszichológussal beszélgettünk.
– Mielőtt rátérnénk a digitális túlvilág témájára, tisztázzuk, hogyan zajlik, meddig tart a gyászfeldolgozás folyamata.
– A gyász a veszteségre adott érzelmi reakció. Számos elmélet próbálja leírni, hogyan zajlik le a gyászfolyamat. A veszteség maga szintén sokféle lehet: szakítás, munkahely elvesztése és így tovább. A legerősebb veszteség-élmény, ha meghal egy szerettünk. Ebben az esetben sem minden helyzet ugyanolyan. Nem mindegy, hány éves volt az elhunyt, illetve mi mennyi idősek vagyunk. Függ a körülményektől, ahogyan elment az illető. A szociokulturális környezet, amelyben élünk, szintén befolyásolja a halálra adott reakciónkat. Mondjuk, a mexikóiak egészen másként gyászolnak, mint mi, magyarok. Nálunk is megvoltak a hagyományai: például 1 évig gyászruhát viseltünk. Volt mintánk arra, hogyan kell gyászolni. Ma már mindez átalakult. Talán, mert nem élünk olyan kis közösségekben, mint régen az idősebb generációk.
Sok tényező hathat egy gyászfolyamatra, ami két embernél sem lesz ugyanolyan. Vannak elméletek, amelyek megpróbálják körülírni a folyamatot. A leghíresebb modell Kübler-Ross nevéhez fűződik, s 5 szakaszra osztja a gyászfeldolgozást: tagadás, düh, alkudozás, depresszió és elfogadás.
– Honnan tudjuk, hogy végbement a folyamat?
– Amikor egy gyászfolyamat nagyon aktív, beszűkül az életterünk, nem akarunk kapcsolódni másokhoz. Egy-egy emlék nagyon felkavaró lehet, akár pszichoszomatikus tünetek (például rosszullétek) is előfordulhatnak. Állandó, vagy hirtelen feltörő sírás jellemezheti ezt az időszakot. Szívbe markoló fájdalmat érzünk, ha az elhunytra gondolunk.
Ha túlvagyunk a nehezén, ugyanúgy ott van bennünk az érzés, hogy elveszítettük, akit szerettünk. Ugyanakkor, nyugodt emlékekkel a szívünkben tudunk a jövő felé tekinteni.
– Mi történik, ha elakadás van a folyamatban?
– Azt szoktam mondani, hogy a gyászfolyamat elején érdemes türelmesnek lenni magunkkal. Amennyiben elakad a gyászfeldolgozás, a személyiségünk, a másokkal való kapcsolatunk megváltozhat. Másképpen reagálunk az élet dolgaira, például nem mozdulunk ki a házból. Ilyen esetben szakember segítségét kell kérni. Vannak külön gyászfeldolgozással foglalkozó terapeuták, mentálhigiénés szakemberek.
– Azt hiszem, itt hozzuk be a történetbe az AI-t. Ha a gyászoló a feldolgozási folyamat nehéz szakaszában találkozik az elhunyt avatárjával, árt, vagy használ neki?
– A szakemberek részéről e téren még nincs konszenzus, de aggályok igen. Veszteségélményt él át ilyenkor az ember, s az AI-szerettünkkel való kommunikáció aktívan tarthatja ezeket az érzéseket. Mivel beszűkül az életterünk, előfordulhat, hogy az avatárral való találkozások még inkább zárkózottabbá tennének bennünket. Óriási a kísértés az állandó bejelentkezésre. Ha teljes avatárról beszélünk, érzelmi kötődés alakulhat ki a gyászoló részéről. Nagy az esély mindezekre, ha valaki nehezebben vészeli át a folyamatot.
A szakvélemények szerint abban az esetben segíthet az AI, ha terapeuta kísérete mellett, lezárásként, például egy búcsúbeszélgetést folytatunk le az avatárral. Ez hozzájárulhat az elengedéshez. Viszont, amennyiben szakember nélkül, a gyászfolyamat nehéz szakaszában történik a találkozás, az AI észreveszi-e, ha baj van, s lesz-e értesítve valaki, aki kompetens?
– Ha lezárult a gyászfolyamat, úgy biztonságos lehet mindez szakember nélkül is?
– Mindenképpen felkavarja az embert valamilyen módon. 2020-ban készült Dél-Koreában egy dokumentumfilm, amely arról szól, hogy egy édesanya találkozott elhunyt kislánya avatárjával a virtuális valóság segítségével. A nő boldog volt, jó élmény volt számára. Az értelmezésem szerint már egy lezárult gyászfolyamatról lehetett szó. Ha aktív krízisállapotban van az ember, az egészen más.
– Fontos feltennünk az etikai kérdéseket is! Hol vannak a halott jogai, az emberi méltósága?
– Igen, ez a szolgáltatás az egészséges személyiség megőrzése szempontjából sok kérdést vet fel. Amennyiben az illető életében nem egyezett bele abba, hogy halála után a róla szóló információk abba az adathalmazba kerüljenek, amiből az AI tanul, a hozzátartozóinak van-e joga kiadni ezeket? Hogyan védik meg az adatokat? Mi történik, ha mondjuk megszűnik a cég? Talán jó kiindulópont lehet feltenni magunknak a következő kérdést: beleegyeznénk-e abba, hogy a halálunk után ilyen módon felhasználják az adatainkat?
Az elmúlás a természet rendje, s ebbe avatkozunk be. Az ember lényéből fakadóan próbál mindent az uralma alá hajtani, így a halált is. Az AI ”halhatatlanná” teszi az embereket. Egy átfogó rendszer kellene, ami lefekteti a szabályokat, a határokat. Ha az aranyközéputat megtaláljuk, jól is lehetne használni a mesterséges intelligenciát. Azonban, ott még nem tartunk, hogy gyászterápiát bízzunk az AI-ra, hiszen ez az egész még gyerekcipőben jár – hangsúlyozta Ágnes.
Mint ahogyan előző cikkünkben, az AI nem a barátod címmel is írtuk: a mesterséges intelligencia azt az illúziót kelti, hogy valóságos, de nem az. Amióta az ember létezik e földön, tiszteli az elmúlást. Minden kultúrában tradicionális szertartások, családban, kis közösségekben együttesen megélt gyászfolyamatok próbálják elfogadtatni az elfogadhatatlant. A halálon nem lehetünk úrrá a digitalizáció segítségével.
Hozzászólások