Teljesen átalakul a Műszaki Kar campusa

Fotó: unideb.hu

Új szárny építése és a meglévő részek felújítása is szerepel a kar idei tervei között.

Nagy átalakulás előtt áll a Debreceni Egyetem Műszaki Kara, hiszen idén több nagy beruházás is elindulhat illetve megvalósulhat a campuson- olvasható az unideb.hu-n.

A bővítést és a felújítást a Műszaki Kar hallgatói létszámának rohamos növekedése indokolja, hiszen már több, mint 3 ezer hallgatója van az intézménynek, közülük csaknem 900-an angol nyelvű képzésben vesznek részt.

Az oktatási épületszárny komplex felújításon és korszerűsítésen esik át, ami mintegy 7000 m2 rekonstrukcióját jelenti. Emellett egy új, csaknem 3000 m2-es, tanszékeknek, laboroknak és szemináriumi helyiségeknek otthont adó épületszárnnyal ia bővül a meglévő „A” épület a Virág utca felől. Ezzel egy időben a „B” épület teljes felújítása sem marad el, az építési beruházással egy időben ez a rész egy plusz emelettel bővül.

Fotó: unideb.hu

A két épületet egy zárt hídszerkezettel kötnék össze, így egyszerűbbé válik az oktatók munkájának átszervezése is: az „A” épületben főként oktatási funkciót látna el, míg a „B” épületben az adminisztrációs osztályok és a Dékáni Hivatal végezné munkáját.

A megemelkedett létszám jelentős oktatásszervezési kihívást jelentett a termek korlátozott száma miatt, hiszen három – gépészmérnöki, környezetmérnöki, valamint műszaki menedzser – szakon folytatódik jelenleg duális képzés, amelyek iránt egyre több vállalat érdeklődik. Ezt mutatja az együttműködések egyre növekvő száma is.

mondta Husi Géza, a MK dékánja.

A tervek engedélyeztetésének fázisán már túl van a Műszaki Kar, a kivitelezés még ebben az évben megkezdődhet. Nem csupán a hallgatói létszám emelkedése, de az autóipari vállalatok szakember-utánpótlását is fejleszteni kell. A városba betelepült cégek igényeivel igyekszik folyamatosan lépést tartani a Műszaki kar és biztosítani az utánpótlást.

Fotó: unideb.hu

A járműmérnöki alapszakon tanuló hallgatók gyakorlati képzésének biztosítására, valamint a járműipari kutatásokhoz szükséges eszközök, tesztpadok elhelyezésére egy új laboratóriumi épületet alakít ki az intézmény, ugyancsak állami támogatással, amely az Egyetem Tudományos Technológiai és Innovációs Parkjában épül majd fel.

vázolta a további fejlesztéseket Ailer Piroska, a Debreceni Egyetem műszaki innovációért és képzésfejlesztésért felelős rektorhelyettese.

A több mint 2 ezer négyzetméteres járműipari kutatócentrum jelenleg a tervezés fázisában van.A fejlesztések állami támogatásból valósulhatnak meg.

Exit mobile version