…és tényleg…

A Jerusalema a 2020-as év legjobb tánc kihívása a dél-afrikai DJ Master KG és Nomcedo Jerusalema című dala. Baráti társaságok, munkatársak, tánccsoportok vagy egyéb közösségek tagjai tanulták már meg a lépéseket az életörömet hűen közvetítő dalra. Így tett az Ökologistic Alapítvány „Tisztítsuk meg az országot!” kampánya végén egy maroknyi természetvédő, akik a táncolás előtt százhetven köbméter szemetet gyűjtöttek össze Csömör és Nagykörű környékén.
Kucsinka Gabriellától megtudtuk:
Csömörön, az alapítvány vásárlóközösségének, a Hangáknak bázisán egy erdőt takarítottak ki, felszámolva jó néhány illegális szemétlerakatot. Két nap alatt hetven köbméter szemetet szedtünk össze, amit szét is válogattunk és gondoskodtunk annak megfelelő helyre történő szállításukról. Felhívásukra sokan megmozdultak, többen gyerekekkel érkeztek a reggeli gyülekezőre, egy helyi lakos teherautójával is hozzájárult az akció sikeréhez, és olyanok is akadtak, akik a meghirdetett napokon nem tudtak jelen lenni, de előző napokon szedtek több zsák szemetet, hogy ki ne maradjanak.
Fenntarthatatlan fogyasztásunk, a természettől való eltávolodásunk egyaránt a hátterében állnak annak a problémának, ami bolygónkat az élhetetlenség felé sodorja. Ennek a folyamatnak az ipari vállalatokon túl az egyén épp úgy részese, okozója és elszenvedője is. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az a temérdek lakossági hulladék, ami úton útfélen a szemünk elé tárul. Ma Magyarországon szinte nem lehet megtenni úgy 10 lépésnél többet, hogy az ember ne látna az út szélén eldobált szemetet. Beleértve a forgalmas belvárosi övezeteket, közutak mentét, de túraútvonalakat, árteret, természetvédelmi területeket is.
„Cselekedni, példát mutatni, láttatni a természet tökéletességét, szemléltetni mi az ember helye, szerepe, hatása ebben a sérülékeny rendszerben. Ezek a célok mozgatják alapítványunkat” – így fogalmazza meg szervezetük lényegét Vészity Kata, az alapítvány vezetője, s szemétszedő akció kapitánya. „Programjaink, akcióink során a természettel való együttműködésre hívjuk fel a figyelmet, illetve arra, hogy a megelőzés a védelem legfontosabb eszköze. Előremutató, inspiráló kapcsolódásaink más szervezetekkel, önkénteseinkkel bizonyítják, hogy e felé a cél felé csak közösen, az erőforrások összehangolásával, tudásmegosztással, és szeretettel lehet eredményesen haladni.”
Kucsinka Gabriella elmondta:
A kétszer két nap feszített tempójú munka mellett szórakozásra is sor került, a csömöri akciót a világszerte népszerű Jerusalema tánckihívással zárta a csapat, két táncoskedvű önkéntes tanította be a lépéseket a fáradt, ám az eredményes nap végén mégis csillogó szemű flashmob résztvevőknek. Nem véletlen, hogy a tánc háttere az összeszedett szeméthegy volt, és a táncosok kelléke a védőkesztyű és a gumicsizma volt, a szórakozáson túl a szemétszedés népszerűsítése is céljaink közt szerepelt.
A szemétszedés kemény munka, de jó buli is, a környezetvédelem egy inspiráló, értékteremtő közösségi élmény, ezt üzenik nekünk az Ökologistic Alapítvány önkéntesei és a hozzájuk csatlakozók! Bármelyik kis és nagyváros önkéntesei csatlakozhatnak hasonló akciókhoz, hisz szemét sajnos van bőven!
Íme a tánc: