Tippeljen, mennyibe kerültek eddig nekünk a migránsok?!

Az elmúlt évben 80 milliárd forintot költött a magyar állam a migránsválság kezelésére – közölte a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója kérdésre válaszolva pénteken sajtótájékoztatón Budapesten.

    
Bakondi György kiemelte, a nyugat-balkáni útvonal lezárása után már csak érvényes schengeni vízummal juthatnak el a migránsok Nyugat-Európába. Ez egyben azt is jelenti, hogy jelentős számú menekült rekedt a nyugat-balkáni útvonal államaiban – tette hozzá.
    
A főtanácsadó elmondta, hogy Görögországban 36 ezer illegális bevándorló tartózkodik és naponta 2-3 ezer érkezik a görög szigetekre Törökországból. Az idomeni görög-macedón áteresztési pontnál mintegy 15 ezer ember halmozódott fel. Macedóniában 1500, Szerbiában 2 ezer, Horvátországban pedig 500 migráns tartózkodik, akiknek egyelőre bizonytalan a sorsuk  – tette hozzá.
    
Ugyanakkor Törökországban 2,7 millió szír él, 600 ezerrel lettek többen január óta, és jelentős számú szíriai és iraki menekült húzódott meg a szíriai kurd területeken is – sorolta Bakondi György.
    
Eközben a török migrációért felelős miniszter legutóbb úgy nyilatkozott, hogy nem fogadják vissza azokat, akik elérik a görög szigeteket – tette hozzá.
    
Arról is szólt, hogy az osztrák, a cseh és a lengyel rendőrök mellett március közepétől magyar rendőrök is segítik a macedón-görög határon a macedón rendfenntartók munkáját.
    
Fennáll a lehetősége annak, hogy a migránsok, az embercsempészek új útvonalakat keresnek, Albánia, illetve Bulgária és Románia felé – mondta.
    
Magyarországon 2220 migráns tartózkodik közösségi szállásokon, őrzött szállásokon és idegenrendészeti őrizetben. Januártól márciusig ismét sok volt az illegális határátlépés, az elmúlt két napban azonban már csak 20-20 határsértőt vettek őrizetbe a hatóságok – ismertette Bakondi György. 

(MTI)

Exit mobile version