Még összehangoltabban és hatékonyabban ellenőrzik a balkáni migránsútvonalon fekvő országok a Közel-Keletről érkező migránsokat, valamint az egymás közötti kommunikációt is fokozzák – erről állapodtak meg kedden Belgrádban Ausztria, Szlovénia, Horvátország, Szerbia, Macedónia, Hollandia, Magyarország, valamint az Európai Bizottság rendőrségi szerveinek képviselői.
A találkozón a február 18-án Zágrábban aláírt rendőri megállapodás részleteiről és pontosításairól volt szó, az egyeztetésen azonban Görögország és Németország rendőrségi vezetői a meghívás ellenére nem jelentek meg.
A találkozón nem esett szó sem befogadási, sem átengedési kvótákról, a találkozót követő sajtótájékoztatón viszont Vladimir Rebic, a szerbiai rendőrség megbízott igazgatója emlékeztetett arra, hogy a zágrábi megegyezés nyomán 580-ra korlátozták a nyugat-balkáni országok területén naponta átengedett migránsok számát. Újságírói kérdésre elmondta, ez a szám nőhet, azonban magát a problémát nem itt kell kezelni.
Papp Károly országos rendőrfőkapitány a sajtótájékoztatót követően az MTI tudósítójának azt mondta: március második felében újabb magyar rendőrkontingest küldenek Macedóniába, várhatóan húsz, felszerelt rendőr teljesít majd ott szolgálatot, emellett Szlovéniát továbbra is segítik.
"Hittel és meggyőződéssel valljuk rendőrszakmai szempontból, hogy ezt a helyzetet elsősorban a görög-török határon kell kezelni, ha ott nem lehetséges, akkor második ütemben a görög-macedón határon kell olyan ellenőrzési rendszert kialakítani, amely a szűrést, az ellenőrzést sokkal hatékonyabbá teszi, mint eddig" – emelte ki Papp Károly.
A migránsok a múlt hétfőtől kizárólag a macedón-görög határon kiállított fényképes, lepecsételt igazolással léphetnek be Szerbiába, illetve folytathatják útjukat Nyugat-Európa felé, és csak egyetlen belépési pontot, a presevói átkelőt használhatják. A zágrábi rendőrségi megállapodás után bevezetett intézkedések Magyarországon is hatással voltak az illegális migrációs helyzetre, az aláírást követően a magyar-szerb határon növekedett az illegális migránsok száma, naponta 100-200 olyan embert fog el a rendőrség, aki a zöldhatáron keresztül akar Magyarországra, és ezáltal az Európai Unióba jutni – magyarázta Papp Károly.
A sajtótájékoztatón a rendőrségi vezetők elmondták: a legfrissebb információk szerint a görög-macedón határon 7 ezer, a macedón-szerb határon ezer, és a szerb-horvát határon is további ezer migráns vár arra, hogy folytathassa útját az Európai Unió felé. A találkozón főleg gyakorlati kérdésekről esett szó, a cél az, hogy megoldást találjanak a feltorlódásokra.
Gorancse Szavovszki, a görög rendőrség igazgatója elmondta, hogy vannak olyan migránsok, akik hamis papírokkal próbálnak meg átjutni a határon, éppen ezért van szükség szigorúbb és pontosabb ellenőrzésekre, fényképes, ujjlenyomattal ellátott regisztrációra, valamint az információk összehangolására. A szerb rendőrfőnök kiemelte: a szerb rendőrség a múlt heti szigorítások óta nem tud olyan esetről, hogy hamis papírokkal próbált volna meg bejutni az országba bárki is, őket valószínűleg előbb kiszűrték.
Vladimir Rebic megismételte, hogy Szerbia semmiképpen sem emel kerítést a határain, ugyanakkor azt is hozzátette, hogy a találkozón nem esett szó arról, hogy a többi ország készül-e ilyen intézkedésre, azaz fizikai határzár emelésére vagy megerősítésére.
EKÖZBEN:
Feszült a helyzet a görög-macedón határon, a szerb-horvát átkelőnél nyugodtabbak a kedélyek.
Feszült a helyzet a görög-macedón határon, míg a szerb-horvát átkelőnél nyugodtabbak a kedélyek – hangzott el az M1 aktuális csatornán kedden kora délután.
A közmédia helyszínen tartózkodó tudósítója elmondta, hogy a görög-macedón határ melletti Idomeninél több mint tízezer migráns várakozik a táborban, ez a szám azonban folyamatosan nő, és vele együtt a feszültség is. Csak kedd reggel több száz újabb migráns érkezett Idomenibe – tette hozzá.
A görög bevándorlásügyi miniszter (Jannisz Muzalasz) szerint már 30 ezernél is több migráns torlódott fel Görögország teljes területén, és ha továbbra is ennyire akadozik a haladásuk a Balkánon, ez a szám márciusban akár a 70 ezret is elérheti – mondta a tudósító.
Korábbi jelentések szerint a migránsok hétfő délelőtt kidöntötték a görög-macedón határon emelt kerítés egy részét, tiltakozásul az ellen, hogy a hatóságok szerintük túlságosan kevés menedékkérőt engednek át Macedóniába, ahonnan folytathatják útjukat Európa északi része felé. A macedón rendőrök könnygázzal próbálták visszaszorítani a migránsokat, akik közül sokan átnyomultak macedón területre. A macedón hatóságok erősítést küldtek a helyszínre, a rendőrség különleges egységei helikopterekkel figyelik a határt, valamint vízágyúkat telepítettek a kerítéshez.
Keddre virradóra hatalmas eső volt Idomeninél, ezért sártengerré változott a tábor. Több civil szervezet attól tart, hogy humanitárius katasztrófa következik be a görög-macedón határon – hangzott el az M1-en.
A szerb-horvát határon fekvő Sidből (a migránsok nyugat-balkáni vándorlási útvonalának egyik későbbi pontjáról) azt jelentette kedden kora délután a közmédia tudósítója, hogy ott kevésbé kiélezett a helyzet. A rendőrség nagyobb erőket vezényelt a környékre, hogy ne nőjön a feszültség, és ne terjedjenek tovább az indulatok.
Nemrég kiáltozni kezdtek a migránsok, a rendőrök azonban rájuk szóltak, és ennek hatására abbahagyták. A hatóságok jelenleg urai a helyzetnek, és ellenőrzésük alatt tudják tartani a szerb-horvát határt – mondta a tudósító.
MERKEL KITART…
Angela Merkel német kancellár szerint a Görögországba érkezett menekülteket el kell osztani az európai uniós tagországok között.
A kancellár kedden Berlinben Tihomir Oreskovic horvát kormányfővel folytatott megbeszélése után sajtótájékoztatón a tavaly szeptemberi magyarországi és a jelenlegi görögországi helyzet hasonlóságára vonatkozó kérdésre elmondta: nem lehet összehasonlítani a két helyzetet, és "nagyon világos", hogy szükség van az "elosztási mechanizmusra", amely Görögországból, mint az EU külső határán fekvő tagországból "indul ki".
Hozzátette: a menedékkérőknek nincs joguk megválasztani, hogy melyik tagországban nyújtanak be menedékjogi kérelmet.
Hangoztatta, hogy teljes egészében helyre kell állítani a schengeni rendszert, a görög-macedón határról érkező képek pedig azt mutatják, hogy a március 7-ei uniós csúcson bőven lesz mit megbeszélni. Egyebek között figyelmeztetett, hogy új migrációs útvonalak alakulhatnak ki.
ITTHON:
Megkezdték az ideiglenes migrációs befogadóállomás építését Körmenden a helyi rendészeti szakközépiskola területén kedd délelőtt – erősítette meg az MTI értesülését Hajdu Márton, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője.
Tájékoztatása szerint összesen 56 darab ötszemélyes fűthető sátrat állítanak fel a katasztrófavédelem munkatársai, az ideiglenes tábor építésével az időjárástól függően várhatóan még a nap folyamán végeznek.
A körmendi ideiglenes migrációs befogadóállomásról Bebes István (Fidesz-KDNP) polgármester az MTI-nek hétfőn elmondta, a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal illetékesei rendkívüli testületi ülésen tájékoztatták az önkormányzati képviselőket a tervezett lépésekről.
Körmend mellett Szentgotthárdon tervezik háromszáz ember befogadására alkalmas ideiglenes migrációs befogadóállomás létesítését, közvetlenül a magyar-osztrák határ mellett. Huszár Gábor (Fidesz-KDNP) polgármester hétfőn még nem tudott tájékoztatást adni arról, hogy mikor kezdik építeni a tábort.
(MTI)










Hozzászólások