A kortárs francia filmművészet egyik legjelentősebb rendezője, François Ozon ismét egy, rá jellemző módon krimiszerűen sejtelmes és rejtélyes történetbe avatja be a nézőit a Ha megérkezik az ősz című legújabb, a hazai art mozikba a napokban bekerült alkotásával. Teszi mindezt egy nemcsak egymással kapcsolatban álló családokon, de generációkon is átívelő sztorin keresztül.
Adott egy – első ránézésre – teljesen rendezett, vidéki életet élő – idős hölgy, Michelle (Hélene Vincent), aki a történet elején épp a lányát, Valérie-t (Ludivine Sagnier) és az unokáját, Lucas-t várja Párizsból azért, hogy az együtt elköltött ebéd után a lánya nála hagyja a nyári vakációra a kisiskolást fiút. Ozon filmjének azonban mindössze ennyi az a része, amely ezt a családot még a normalitás talaján ábrázolja: a barátnőjével, Marie-Claude-dal az ebéd elkészítése érdekében gombát szedő Michellel a lánya ugyanis már a megérkezésüktől kezdve – ekkor még számunkra érthetetlen módon – rendkívül ellenséges. S bár az ebéd viszonylag békésen telik, ezt követően bekövetkezik az első – hangsúlyozom – az első tragédia: az unokájával az erdőben sétáló nagymama a lakásba hazaérve azt tapasztalja, hogy megmérgezte a lányát: a gombából egyedül fogyasztó Valérie-nek ki kell mosni a gyomrát annak érdekében, hogy életben maradjon…
Ettől kezdve a lány és az anya közötti viszony még inkább ellehetetlenül: a lány váltig állítja, hogy az anyja szándékosan tálalt fel neki mérges gombát, s hogy a halálát kívánja… Így nem csoda, hogy a felépülése után nem csak Valérie tér vissza Párizsba, de Michelle legnagyobb szívfájdalmára Lucas-t se hagyja ott nála. Miközben pénzt követel az anyjától, illetve azt, hogy a párizsi lakása után ezt a vidéki házat is mielőbb írassa rá…
Ám a történtek ellenére annak okát még mindig nem tudjuk, hogy a lány miért gyűlöli ennyire az anyját. S ezt a homályos és sejtelmes helyzetet még tovább bonyolítja Michelle barátnőjének, Marie-Claude-nak a sztorija, akinek pedig – szintén nem tudni, hogy miért – de a fiát, Vincent-et (Pierre Lottin) korábban lecsukták, és épp most szabadul a börtönből. A két anya tehát – ismerik be egymásnak a film egyik kulcsjelentében – kudarcot vallott a gyermeke kapcsán. Az önző, az anyai örökségre pályázó lány és a börtönviselt fiú jelenlegi helyzete azonban – s itt fordul megint óriásit Ozon sztorija – az anyák rovott múltjában gyökerezik…
Hisz olyan titokra derül fény a két anya múltjából, amit a két gyermek – így vagy úgy –, de úgy néz ki, hogy egy életre képtelen feldolgozni. Képtelen, de mégis megpróbálja, s amíg az egyik „csak” mérhetetlenül boldogtalan, és az anyja pénzével próbálja vigasztalni magát, addig a másik a szabadulása után is csak látszólag tud jó útra térni. Ami persze újabb tragédiát, tragédiákat szül e között a négy – pontosabban, a mellettük cseperedő unokát is beleszámítva – öt ember viszonylatában.
S amikor már azt hinnének, hogy mindebből az egyre idősebb, és a múltját egyre inkább feltáró események miatt egyre kevésbé rokonszenves Michelle jön ki a legjobban, Ozon ismét csavar egyet a történeten, és mást hoz ki „győztesnek”… Legalábbis az eddigieknél erősebben sejteti velünk, hogy mi minden fog még ebben a különös és vészterhes családi-baráti konstellációban megtörténni.
Különleges atmoszférájú, az anya-lány és az anya-fiú viszonyt szokatlan módon láttató, mert a két anya történetét a gyerekeik szempontjából is egybemosó alkotás tehát Ozon legújabb filmje. A nyár közepe ellenére senki ne várjon tőle felhőtlen szórakozást. Inkább olyasfajta mélylélektani látleletet, amely a borzalmas következményeivel arra tanít: hogyan ne viselkedjünk a szeretteinkkel.
Forrás: Gyürky Katalin
Hozzászólások