Üdvözöljük Hajdú-Bihar vármegyében!

Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Ha pár órája lépte át megyénk határát, és a megszokottnál furcsább volt a hajdúságot jelző tábla, akkor jó ha tudja, hogy azért, mert mától már vármegyékbe lépnek be az autósok megyék helyett.

A vármegyék reneszánszát elhozni hivatott törvényjavaslat júniusban került az Országgyűlés elé, nem kis port kavarva maga körül (nem csupán az ellenzék és a közvélemény, de a kormányzó párt berkeiben egyaránt.) Ahogyan az a kétharmados többségnél lenni szokott, ez a javaslat is csont nélkül átment a szavazáson, így már csak annyi dolgunk volt, hogy vágjuk a centit, hogy

mikor változnak át megyéink vármegyékké.

Az esemény a mai nappal hivatalosan is megtörtént, a megyehatárokat jelző táblákat kicserélték, sőt, a megyei rendőr-főkapitányságok hivatalos nevét is „vármegyésítették” a police.hu szerint.

Üdvözöljük tehát minden kedves olvasónkat Hajdú-Bihar vármegyében. Előttünk az egész év, hogy ízlelgessük ezt az újdonságot.

Kapcsolódó cikkünk:

Exit mobile version