Városnapok Hajdúsámsonban

Kép: Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat

2022-ben rendhagyó módon, két napig tart, szeptember 2-án és 3-án a település ünnepe.

A városnap szeptember 2-án a múzeum kiállítótermében, ünnepi képviselőtestületi üléssel indult, ahol Antal Szabolcs polgármester köszöntőjében elmondta, hogy a díjakkal szeretnének köszönetet mondani azoknak, akik önzetlen munkájukkal hozzájárultak Hajdúsámson jóhíréhez, szellemi és anyagi értékeinek gyarapodásához.

Városnap
Kép: Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat

Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat elnöke is részt vett az eseményen, aki beszédében hangsúlyozta, az egyik legfontosabb dolog az életben, hogy mindig legyen alkotó ember. Hiszen – mint mondta – nehézségek mindig voltak és lesznek is, de a célok visznek előre minket és ezen célok megvalósításával lehet fejlődni, példát mutatni. Örömét fejezte ki, hogy ő is gratulálhat a díjazottaknak, akik hozzáállásukkal, kimagasló teljesítményükkel utat mutathatnak a jövő nemzedékeinek is.

Pajna Zoltán Hajdúsámsonnak egy Hajdú-Bihar megye puzzle-t ajándékozott, melyet a szervezet fából készíttetett azzal az üzenettel, hogy a megyében minden egyes település fontos, szerves része a hajdú-bihari egységnek.

Az ünnepségre meghívást kapott Hajdúsámson erdélyi testvértelepülése, Csíkszentdomokos is. A delegáció néptánccal kedveskedett az ünneplőknek.

A Hajdúsámsoni Ízek Fesztiválja és Városnap az Edda koncertjével zárul, ami 21 órakor kezdődik.

Forrás: Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat

Exit mobile version