A Debreceni Törvényszék mint másodfokú bíróság 2026. február 3-án, nyilvános ülésen hozott ítéletet annak a férfinak az ügyében, aki egy éjszaka alatt hat bűncselekményt követett el Hajdú-Bihar vármegyében.
Az ítélet szerin a vádlott 2024. április 6-án 19 óra 30 perc körül ittas állapotban Újlétán elment az egyik lakóházhoz, ahol a 69 éves sértett egyedül lakott. A vádlott célja az volt, hogy az asszonytól értéktárgyakat szerezzen. A férfi bejutott az ingatlanba és kutatott, eközben a sértett az egyik szobájában televíziót nézett, azonban a vádlott által keltett hangokat meghallotta és tartva attól, hogy idegen tartózkodik a házában kiment az udvarra, majd magához vett egy seprűt, hogy azzal védekezni tudjon, valamint magához vette a mobiltelefonját. Ezután az asszony visszament a házába, ahol az ott lévő vádlottat kérdőre vonta, hogy mit keres. A férfi a sértetthez lépett és azzal fenyegette a nőt, hogy „add ide a pénzed, mert megöllek!”. Ekkor a sértett közölte a vádlottal, hogy nincs pénze, mire dulakodni kezdtek, amely során a férfi bántalmazta a sértettet, aki a földre esett, a seprű pedig kiesett a kezéből. A vádlott ekkor a földön fekvő nő fölé hajolt és fenyegetően újra pénzt követelt. A sértett a kezében lévő mobiltelefonnal segítséget akart hívni, a vádlott ezt látva kicsavarta a készüléket a nő kezéből, aki ekkor félelmében kiszaladt az udvarra, majd az utcára és segítségért kiáltott. A vádlott eközben a házából eltulajdonította a sértett mobiltelefonját, a táskáját benne egy imakönyvvel, egy harisnyával és a sértett irataival, majd az udvar hátsó részén keresztül elmenekült. Az eset során a sértett súlyosan megsérült.
Menekülés közben bemászott egy újlétai ház udvarára, majd az ott parkoló, nyitott állapotú tehergépkocsiba beszállt és azt a benne lévő kulccsal beindította. A férfi kinyitotta a kerítés kapuját és a járművel elhajtott.
A vádlott egyébként járművezetői engedéllyel soha nem rendelkezett, a bűncselekmény elkövetésének időpontjában a Debreceni Járásbíróság által 2022. november 28-án jogerősen kiszabott 2 év 6 hónap közúti járművezetéstől eltiltás hatálya alatt állt. A vádlott ezzel nem törődve, alkoholtól befolyásolt állapotban közlekedett Pocsaj belterületén, majd 23 óra 45 perckor őt a rendőrök megállították és intézkedés alá vonták. A férfi ittas állapotban 24 kilométert tett meg, a rendőrök a tehergépkocsit a sértettnek visszaadták.
Az elsőfokon eljárt Debreceni Járásbíróság még 2025. szeptember 25-én megtartott nyilvános tárgyaláson hirdetett ítéletet és a vádlottat rablásban, testi sértésben, jármű önkényes elvételében, eltiltás hatálya alatt elkövetett járművezetésben, közokirattal visszaélésben és ittas állapotban elkövetett járművezetésben mondta ki bűnösnek. A férfit ezért 8 év börtönre ítélte, ezen felül 8 évre a közügyek gyakorlásától, továbbá 5 évre a közúti járművezetéstől is eltiltotta. A vádlottat a bíróság a feltételes szabadságra bocsátás kedvezményéből kizárta.
Az ügyész akkor az ítélet ellen súlyosítás, míg a vádlott és védője a rablásban felmentésért, egyebekben enyhítés miatt jelentett be fellebbezést. A Debreceni Törvényszék szerint a rablásban a bűnösség megállapítása törvényes volt, az első fokon eljáró bíróság az enyhítő és a súlyosító körülményeket is helyesen vette számba, sem súlyosabb, sem enyhébb büntetés kiszabására nem látott lehetőséget, ezért a Debreceni Járásbíróság döntését helybenhagyta, így az jogerőre emelkedett.
A bíróság súlyosító körülményként értékelte azt a tényt, hogy a vádlott a bűncselekményeket önhibából eredő ittas állapotban, az erőszakos vagyon elleni, valamint testi épség elleni bűncselekményeket idős sértett sérelmére követte el, továbbá a bűncselekmények többszörös halmazatát. A többszörösen büntetett előéletű férfi felfüggesztett szabadságvesztés hatálya alatt állt, a közlekedési bűncselekmény kapcsán a két éven belüli szabálysértési előélete sem kifogástalan, vezetői engedéllyel soha nem is rendelkezett. Enyhítő körülményként vette figyelembe, hogy a vádlott a terhére rótt bűncselekmények nagyobb részének elkövetését az eljárás során beismerte, a sértettektől bocsánatot kért.
Forrás: Debreceni Törvényszék










Hozzászólások