Vasárnap is Dalidó

Debrecen városában 2012 óta a farsangot az úgynevezett Dalidó, vagyis egy többnapos rendezvénysorozat nyitja meg. A programok több intézmény összefogásával valósulnak meg. A vízkereszt utáni első szombattal, azaz idén január 12-ével indult farsangi időszak eseményei vasárnap is folytatódnak.

Ha farsang, ha bál, akkor elmaradhatatlan résztvevő a debreceni Vojtina Bábszínház. Asbóth Anikótól, a teátrum igazgatójától megtudtuk: ők a farsangot lezáró Maskarádét idén már 18. alkalommal fogják megtartani, s persze 2012 óta örömmel vesznek részt a farsangi időszak megnyitásában is. Január 13-án, vasárnap délelőtt 10 órától délután fél kettőig várják az érdeklődőket: s nemcsak a gyerekeket, hanem teljes családok jelenlétére számítanak. A nagytermükben Gulyás László előadásában egy fonómesével szórakoztatják majd a nagyérdeműt, megjelenik náluk egy patkolókovács is, s egyéb alakoskodó játékokkal is csábítják a közönséget, hiszen az alakoskodás, a beöltözés természetes és elmaradhatatlan része a farsangi ünnepkörnek.

Gyürky Katalin

Exit mobile version