Vastag Csabát kinevezték a TV2 vezérigazgatói tanácsadójának

Pavel Stanchev, a TV2 vezérigazgatója tanácsadónak kérte fel az énekest, Vastag Csabát a Megasztár című műsor visszatérésével kapcsolatban.

Mint arról a Media1 beszámolt, 12 év után visszatér a TV2 képernyőjére a Megasztár című zenei tehetségkutató show, ahová már el is indult a jelentkezés. Vastag Csaba vezérigazgatói tanácsadóvá történő kinevezése is ezzel függ össze, ugyanis mint az a TV2 Tények Plusz című műsorában elhangzott, Vastag Csaba Pavel Stanchev tanácsadójaként fogja zenei, előadóművészi szempontból segíteni a Megasztár fejlesztését.

Pavel Stanchev, a TV2 vezérigazgatója így nyilatkozott a csatorna infotainment műsorának:

„Csaba jelenleg az én tanácsadóm, egyfajta formátum-tanácsadó. Jelenleg a produkció előkészítésében vesz részt, a szakértelmével segíti a munkánkat.”

A Tények Pluszban megszólalt az újdonsült vezérigazgatói tanácsadó, Vastag Csaba is, aki azt mondta, nagyon nagy megtiszteltetésnek tartja a felkérést, de egyben nagyon nagy felelősségről is van szó, mivel vissza kell adni az embereknek a tehetségkutatókba vetett hitét:

„ Nem gondolom, hogy az elmúlt években ez a sok tehetségkutató jót tett ennek az iparágnak: egyrészt, minden évben kellett csinálni ezeket, másrészt, elkopott a komolysága. Ezt a komolyságot akarjuk visszaadni” – mondta az énekes, tanácsadó.

Exit mobile version