Vége a bagolyszámlálásnak: íme az eredmény!

Fotó: oiseaux.net

Januárban kérte a madárbarátok, valamint iskolások, óvodások és családok segítségét a Magyar Madártani Egyesület a hazánkban telelő fülesbaglyok létszámának feltérképezésére.

Véget ért a hazánkban telelő erdei fülesbagoly állomány feltérképezése, melyre január végén invitálta a lakosságot és a madárbarátokat a Magyar Madártani Egyesület. Korábban mi is beszámoltunk róla, hogy óvodai csoportok, családok, iskolás osztályok is csatlakozhattak a kezdeményezéshez, a célja pedig az volt, hogy sokkal szélesebb legyen az egyesület látószöge a résztvevők számának növelésével, valamint erősítse a gyerekekben és a családjukban a természet szeretetét, tiszteletét, a madarak szerepének fontosságát.

Kép: Magyar Madártani Egyesület

Nagy volt az érdeklődés!

A felmérésben a lakosság mellett az MME Ragadozómadár-védelmi Szakosztálya, helyi csoportjai, munkatársai és önkéntesei, a nemzeti parkok természetvédelmi őrszolgálata, három óvoda és két iskola, összesen több mint ötszáz fő vett részt.

A felmérés eredményéről az egyesület nemrég számolt be. A számlálás megnyugtató eredménnyel zárult: több, mint 16 ezer erdei fülesbagoly tölti hazánkban a telet. Hogy ez miért megnyugtató? A tavalyi évhez képest nem csökkent, inkább kis mértékben nőtt a létszámuk, aminek köszönhetően több kártékony rágcsálót tudnak megenni. De lássuk a felmérés részletes adatait!

Fotó: ingreen.hu

A szervezők szerint nagyon eredményes volt az idei felmérés, mind a madarak létszámát, mind a lakosság aktivitását tekintve. Jövőre folytatódik a program!

Az erdei fülesbagoly

Az erdei fülesbagoly (Asio otus) Közép-Európa egyik legelterjedtebb bagolyfaja. 2020-ban az Év madara címet is elnyerte. Közepes nagyságú, tollazata a barna különböző árnyalataiban pompázik, gondosan elrejtve a nemkívánatos tekintetek elől. Nevét fejéből kiemelkedő tollfüleiről kapta. Hazánk minden részén megtalálható. Télen nem vonul, melegebb éghajlatra, élőhelyén fészkel, novembertől februárig az állomány általában meg is nő, más bagolyfajok is csatlakoznak a fülesbaglyokhoz.

Exit mobile version