VG: Kiderült hol és mikor nyitja meg első üzleteit az orosz diszkontlánc Magyarországon

Fotó: AFP

Megérkezett Magyarországra az orosz boltlánc, a Mere és már készül az első bolt megnyitására. Így mostmár szinte biztos, hogy új versenytársat kap a Lidl és az Aldi.

Valóban megjelent Magyarországon és szervezi az első boltja, illetve boltjai megnyitását az orosz kiskereskedelmi lánc, a Mere – értesült piaci forrásokból a Világgazdaság. Mint arról április elején portálunkon is beszámoltunk, három év alatt 200 üzletet szeretne nyitni Magyarországon az orosz diszkontlánc. Most úgy tűnik, a hír igaznak bizonyult, hiszen a vg.hu-n közzétett információk szerint:

Ezek a számok finoman szólva is hihetetlennek tűntek. Összehasonlításul: a Lidlnek van körülbelül ennyi üzlete – de nekik ehhez nagyjából 15 évre volt szükségük –, a 700 milliós árbevétel pedig a 2022-es adatok alapján a nyolcadik legnagyobb pozíciót jelentené az itthon működő kiskereskedelmi hálóztok között. További kétségekre adott okot, hogy a Mere érkezéséről előzetesen senki nem tudott, sem a kormányzat, sem pedig a versenytársak.

A Világgazdasághoz azonban most olyan információk jutottak el hiteles forrásból, amelyek egyértelműen tisztázzák, hogy a Mere komolyan gondolja a magyarországi terjeszkedését, olyannyira, hogy már a konkrét boltok helyszínéről is előrehaladott tárgyalásokat folytat. Azonban ezek megnyitásáig még rögös út vezet.

Az orosz lánc három körben öt-öt, tehát összesen 15 üzletet alakítana ki Magyarországon.

Ennek megvalósítását ráadásul ahhoz köti a Mere, hogy a majd már átadott boltokat, hogyan fogadják a haza vásárlók. Éppen ezért időbeli korlát nincs is megszabva, csak az, hogy az első etapban Budapesten és az agglomerációjában kezdenék meg a működésüket, majd a vidéki nagyvárosok következnének, végül pedig a kisebb településeken is megjelennének. A Mere magyarországi stratégiáját közelről ismerő, éppen ezért neve elhallgatását kérő forrásunk arra is felhívta a figyelmet, hogy az oroszok távlati, 5-10 éves célkitűzése, hogy legfeljebb száz Mere boltból álló hálózatot hozzanak létre.

Forrás: Világgazdaság/Hecker Flórián

Kapcsolódó cikkünk:

Exit mobile version