Feldmár András pszichoterapeuta ma ünnepli 80. születésnapját, ezért összeválogattunk 10 olyan idézetet tőle, amelyek mindenképp elgondolkodtatóak lehetnek. Feldmár számos nemzetközi pszichoterápiás kutatás vezetője és részese Európában, Kanadában és az USA-ban, dolgozott többek között az ENSZ megbízásából Ukrajnában és Koszovóban.
A boldogságról
„Ha túl nagy feladat az, amit meg kell tennem önmagamhoz képest, akkor szorongok. Ha túl kevés, akkor unatkozom. A flow a szorongás és az unalom között az a pici út, ahol se nem szorongok, se nem unatkozom – ez a boldogság.”

Az elfogadásról
„Nagyon irgalmas univerzumban élünk. A Nap mindenkire süt, akármilyen rossz ember, akármilyen őrült is. A Nap nem válogat, mindenkire süt, nem kell semmit sem csinálni érte. Még a semmittevőkre is süt. Még azokra is, akik nem “érdemlik meg”. Hát nem gyönyörű?”
A gyermekekről
„Minden gyerek őszinte egy darabig, amíg meg nem tanulja, hogy bajba kerülhet miatta. Mi tanítjuk meg hazudni a gyerekeket, mi tanítjuk meg arra, nehogy kibökjék, mit akarnak. Egyszerűen: megszégyenítjük őket azért, amit kimondanak. Te vaníliafagylaltot akarsz? Most? Hát hülye vagy? Ennyi, kész. A lényeg nem az, hogy a gyerek valami mást akar, és meg kell tanulnia, hogy este kilenckor nem szabad vaníliafagylaltot kérni, hanem az, hogy megtanulja: minden szívéből eredő vágyat el kell dugni.”

A tükörről
“Minden arc, amibe belenézek, tükör. Tükrözzük egymást. Vagy igazi tükrök vagyunk, és a valóságot tükrözzük, vagy torz tükrökkel találkozunk az elvarázsolt kastélyban. Gyerekként még nem tudjuk, hogy a család tagjai torzító vagy hiteles tükrök.”
A kapcsolatokról
“A másik dolog, amit tudunk tenni egymásért, az, ha bátorítjuk egymást. Lélegzetelállító rájönni arra, hogy mennyire az ellenkezőjét kapjuk a családban, mennyire az ellenkezőjét kapjuk a társadalomban. Nem bátorítjuk egymást. Angolul a bátorság courage. A cour jelentése: szív. Tehát a bátorítás, bátorság valami a szívvel, és nem az aggyal kapcsolatos. Nem az agyhoz kell beszélni, hanem a szívhez, és a bátorítás az egyik szívből a másik szívbe megy. Akinek nincs szíve, aki önmaga sem bátor, az nem tud bátorítani.”
Az időről
“A múlton senki sem tud változtatni. A múlt megtörtént. Vége. Kész. A jövő megfoghatatlan, átlátszatlan, de a jó hír az, hogy a múlt nem határozza meg a jövőt. Bármit is tettél vagy nem tettél a múltban, elhatározás kérdése, hogy azt ismétled-e.”
Az otthonról
“Akkor vagy otthon, amikor nincsenek elvárások, amikor az lehetsz, aki vagy. És a másik örömet lel benned, nem akar megváltoztatni, és nem kritizál, hanem örül neked úgy, ahogy vagy.”

A döntésről
“Vigyázni kell, mit határoz el az ember, mert ha kiugrik a huszadikról, akkor a tizediknél már túl késő meggondolni..”
A vágyakozásról
“Túl nagy a zaj, túl sok a vágy, ami körülvesz minket. Ahol éppen vagyunk, akivel élünk, a család, a munkahely, elárasztanak minket idegen vágyakkal. Az egész olyan, mint egy trójai ló, amivel nem kívánt vágyakat csempésznek az életünkbe. Nagyon nehéz dolog ez, hiszen a szeretőd, a gyereked, a férjed vágya gyakran erősebb, fontosabb, mint a tied.”
A szeretetről
“A szeretet nem kíván semmit. Még azt sem, hogy viszontszeressenek.”
Hozzászólások