Programsorozattal tiszteleg az ősök, illetve lakói előtt az 1924-ben alapított Görbeháza. A hajdú-bihari településen a Fazekas Mihály Művelődési Házban gyűltek össze a polgárok, valamint a térség vezetői, az esten színes és megható produkcióban nem volt hiány.
A műsor nyitányaként Priscsákné Szekrényesi Judit, A vén körtefa című verse hangzott el, megzenésítve és régi fotók levetítésével. Ezt követte Magyar Sándor polgármester köszöntője, majd Tiba István országgyűlési képviselő mondta el gondolatait, érzéseit Görbeháza kapcsán.
Az ünnepi áldásban Papp László római katolikus plébános és Kovács Imre református lelkész részesítette a községet, ezt követően bemutatták a „100 év öröksége” című alkotást, melyet a Kultúr Point Egyesület készített el Rózsa Ibolya vezetésével, s amely a Kárpát-medencei Hungarikum vetélkedő egyik versenyfilmje.
Pete Margit költőnő verse után újabb vetítés következett, a „100 év bölcsessége” című mozi a település jelenlegi legidősebb lakosával, Szekrényesi Jánosné, mindenki Mamikája főszereplésével készült el.
A program a Világ Virága AMI Görbeházi Kis Gólyafiókák műsora, a Sárközi szőlőőrzők névre hallgató produktumával folytatódott, majd a Cserfa Népdalkör tagjai adtak elő Hortobágy menti juhásznótákat. Ezt követően a Világ Virága AMI Görbeházi Gólyafiókák Bodrogközi táncokat vezettek elő. A műsor a Bandana akusztikus duója zenéjével ért véget.
Az est záróakkordjaként megvágták Görbeháza tortáját, melyet egy pohár pezsgővel öblíthetett le a művelődési házat teljesen megtöltő közönség.














Hozzászólások