Kommunista. Lázadó. Hazafi. Partizán. Menekült. Állatorvos. Férj. Görög. És magyar. Dr. Gulios Odysseus ez mind volt élete során. És ahogyan haladt előre az években, egyre több jelző volt rá igaz. A korábbiakat soha nem dobta el, hanem vitte magával azokat. Többrészes cikksorozatunkban az élete jelentős részét a debreceni óvárosban, Szentlászlófalván töltő görög származású állatorvost mutatjuk be, akinek élete maga a XX. századi történelem, átélve világháborút, polgárháborúkat, kommunizmusból kommunizmusba menekülést, letelepedést és szerelmeket. Mindeközben mégis hű maradt eszméihez, bármik is voltak azok.
Gulios Odysseus 1924. június 14-én született a thesszáliai Kardicában. Édesanyja Tehodoraku Magdalina volt. Szülővárosa egy csupán negyvenezres település, de mint sok hasonló arrafelé, ez is nagy írott múlttal rendelkezik: Krisztus előtt már 9000 évvel lakott volt. A kisváros eltörpül Athén mellett, mégis fontos oktatási központ a mai napig: számtalan iskola, gimnázium, de még egyetemi kar otthona is. Egy sokgyermekes család fiataljaként viszonylag hamar eldöntötte, hogy a gyógyításnak szenteli az életét, bár eleinte vacillált, hogy embereket vagy állatokat mentsen. Akkoriban az emberekhez húzott a szíve. De még mielőtt elkezdhette volna egy egyetemi tanulmányait, kitört a második világháború. Még nem volt tizenhét éves, amikor 1940-ben Olaszország Albánián keresztül megtámadta Görögországot. Kamaszként szembesült az értelmetlen pusztítással. De félreértés ne essék: ekkor már hazájáért harcolt. Hogy mindeközben hogyan érettségizett le, azt nem tudni. De megtette.
Hogy megértsem az akkori görögországi állapotokat, Dr. Schrek Katalin PhD, a Debreceni Egyetem történész adjunktusának segítségét kértem, akinek a balkán az egyik kutatási területe. Elmondása szerint Görögország a második világháború során próbált semleges maradni, de a körülmények egész egyszerűen ezt nem tették lehetővé túl sokáig. Hiába múlt el az olasz fenyegetés, hiába vonultak ki a németek is 1944-ben, mégsem jött el a béke, a megnyugvás korszaka az országban. A világháború véget érte után a görög indulatok nem csillapodtak: a nyugati erők nem szerették volna, hogy a Szovjetunió rátegye a kezét a görögökre is. Ráadásul onnan már karnyújtásnyira található Törökország, ami kereskedelmi szempontból kiemelten fontos terület, kapu Ázsia felé. Innen hamar eljutunk 1947-be, amikor Harry S. Truman, az Amerikai Egyesült Államok 33. elnöke meghirdette a Truman-doktrínát, mely szerint az Egyesült Államoknak kötelessége közbeavatkozni azokban az államokban, ahol a kommunizmus teret hódít.
Az adjunktus szerint a kialakult helyzet tekinthető a hidegháború nulladik esetének: az USA nem vállalt fel nyílt fegyveres konfliktust a Szovjetunióval, de pattanásig feszült a helyzet a két szuperhatalom között. Ez időben fogalmazta meg Sztálin bizalmasa, Andrej Alekszandrovics Zsdanova ”két tábor”elméletet, amely szerint a ”két világ”: a szocialista Moszkva kibékíthetetlenül szemben áll a Washington vezette kapitalista világgal. Közel nyolcvan év távlatából sajnos túl ismerősen cseng ez az egész.
Gulios Odysseus 1941-ben, 17 évesen lett partizán. Hitler halálakor 21, a Truman-doktrína meghirdetésekor 23 éves volt, aki sebészorvosi órái helyett a Görög Demokratikus Felszabadító Hadsereg, az ELAS információs tisztjeként dolgozott és a hazája visszaszerzéséért küzdött. Volt, hogy fegyvert ragadott. Máskor a síneket szedte fel, hogy ne érkezzen német utánpótlás. De az ELAS nyomdai eszközeit is mentette folyóban úszva, miközben lőttek rá. Mégsem ekkor sérült meg, hanem valamivel később. Az Egyesült Államok végül csak közvetett módon avatkozott be: angol csapatok szállták meg az országot, hogy leverjék a polgárháborút és szétverjék a partizán alakulatokat. Egy angol bomba szilánkja találta el, emiatt sántított élete végéig. Én már ezt az embert ismertem meg: a sántító, nyugdíjazott hortobágyi állatorvost, aki élete utolsó éveiben vasárnaponként nálunk, Hajdúnánáson ebédelt és mindenki megválogatta a hozzá intézett szavait.
Ma száz éve született Gulios Odysseus, aki élete kétharmadát Magyarországon töltötte, az első harmad pedig nagyrészt fegyveres konfliktusokkal telt el anyaországában. Budapestre, majd Debrecenbe érkezése, a családomba való bekerülése a cikksorozat második részében kerül bemutatásra.
Hozzászólások