Nagy Adri, Hegedűs Bori, Pásztor Anna, Papp Szabi, Fehér Lili, Arany Timi, Lányi Lala – ők azok a magyar könnyűzenei előadók, akik Európa nagy arénáiba viszik el a magyar hangzásvilágot a 101 Voices Depeche Mode-produkció keretében. Decemberben a 17 ezer férőhelyes berlini Uber Arenában lépnek színpadra, majd 2027 elején a lengyelországi Gliwice arénájában folytatják a nemzetközi szereplést. A külföldi fellépések előtt december 10-én még Budapesten, az MVM Dome-ban láthatja együtt a 101 VOICES társulatát a hazai közönség – írta a közlemény.
Hogy mit jelent számukra ekkora közönség előtt, Európa nagy arénáiban színpadra állni, arról egészen más érzéseik vannak. Papp Szabi számára már maga a hír is óriási élmény volt. „Wow, összeszorult a torkom, óriási flash!” – mondja arról a pillanatról, amikor megtudta, hogy a 101 VOICES-zal ekkora európai arénákban léphet színpadra – írták. A koncerten pedig éppen azt szeretné megmutatni, ami ő maga: energikus előadó, aki a saját karakterét teszi hozzá a produkcióhoz. „Azért csinálom, amit a színpadon érzek. Az a pillanat érdekel. Utána nem nézem vissza magam, nem érdekel, mit írnak rólam. Azért állok színpadra, hogy megéljem, ami ott akkor történik velem” – fogalmazta meg érzéseit a közlemény szerint.
Mint írták, Lányi Lala számára a külföldi arénák új terepet jelentenek, de inkább várja, mint fél tőle. „Sokkal jobban vágyom rá, mint amennyire tartok tőle. Tiszta lap, nincs semmilyen előítélet. Hozom a legjobb formámat” – mondja. Külföldön eddig legfeljebb ezer ember előtt lépett fel, most pedig ennek tizenhétszerese várhatja a produkciót. „Ilyennel még nem volt dolgom. De hiszek abban az energiában, amit közvetítek.”
Nagy Adri egyelőre inkább az izgalmat érzi. „Nem is merek rá gondolni, annyira izgulok. A megfelelési kényszerem már most bekapcsolt” – mondja.
Fehér Lili számára viszont a legkülönlegesebb az egész történetben, hogy amit most készülnek megélni, azt két évvel ezelőtt már megálmodta. „A legelképesztőbb, hogy két évvel ezelőtt megálmodtam a fellépést és olyan, mintha most ez megvalósulna. Mintha tudtam volna. Ugyanakkor azt érzem, készenállok rá. Óriási élmény” – írták.
Pásztor Anna számára pedig még különösebb módon kapcsolódik össze az álom és a valóság. Egyszer egy turnébuszon, a sötétben hirtelen felgyulladt a fény, és olyan érzése támadt, amit akkor nem tudott hova tenni. A 101 VOICES főpróbáján azonban hirtelen felismerte: ezt a pillanatot már látta valahol. „Ezt én már megálmodtam” – idézi fel a felismerést a tájékoztatás szerint. Talán ezért is beszél egyszerre izgalomról és félelemről, amikor az európai arénákra gondol. „Halálugrás. Most meglátjuk, mennyit érünk. A nemzetközi mezőnyben vajon megállunk-e a közönség előtt? Elképesztően félelmetes, a gatyám rezeg. Az élet egyik legnagyobb ajándéka. Próbálok felnőni hozzá, fel sem fogom. Nem tudom, ez valaha sikerült-e valakinek Magyarországon. Ráadásul a testvéremmel, akivel kiskorom óta álmodozunk nagy stadionokról.”
A 101 VOICES előadói különböző karakterek, miközben egy dolog összeköti őket: ugyanazokat a Depeche Mode-dalokat viszik színpadra, de mindenki a saját hangján és személyiségén keresztül. A produkció egyik legfontosabb sajátossága éppen az, hogy nincs egyetlen főénekes. A dalok minden alkalommal másképp szólalnak meg, így a Depeche Mode világslágerei nem utánzásként, hanem újraértelmezve születnek meg – hangsúlyozták.
A magyar könnyűzenei előadók a Pásztor Sámuel és Késmárki Zsolt vezette live banddel, Felszegi Dalma zongoristával és Borlai Gergő dobossal, a koncert egyik legerőteljesebb zenei motorjával, a Magyar Nemzeti Férfikarral, szimfonikus zenészekkel és Riederauer Richárd karmesterrel állnak egy színpadon, miközben az elektronikus zenei megszólalásban Lotfi Begi is meghatározó szerepet kap – írták.

A produkcióhoz idén újra csatlakozik Christian Eigner, a Depeche Mode dobosa is, aki vendégelőadóként két dal erejéig ül a dobok mögé. A Behind the Wheel és a Home című számokat a Magyar Nemzeti Férfikarral együtt adja elő.
A december 10-i MVM Dome-koncert egyben az európai turné hazai felvezetése is. A produkció december 16-án Berlinben, a 17 ezer férőhelyes Uber Arenában lép színpadra, majd 2027 elején a lengyelországi Gliwice arénájában folytatja nemzetközi útját. A megyeszékhelyekről induló 101 VOICES-buszokkal pedig a vidéki rajongók is közösen érkezhetnek Budapestre – így már az utazás is a koncertélmény része lehet.
A 101 Voices produkcióban így hangzik Christian Eigner közreműködésével a Home című dal. A YouTube-on az alábbiakban érhető el:
Forrás: 101 Voices Sajtó










Hozzászólások