Képíró János húsz éve a Lokiért dolgozik: a DVSC labdarúgóccsapatának rendezvényigazgatója a kezdetekről, az élményekről és a sikerekről beszélt a klub hivatalos internetes oldalának.
Január 16-án ünnepelte 60. születésnapját Képíró János, a DVSC rendezvényigazgatója, aki immár húsz éve szolgálja a klubot. A csapat tagjai meg is lepték egy tortával, de a vezetőség, valamint az irodai dolgozók is felköszöntötték. A Loki honlapja egy interjú keretében eleveníti fel, miként kezdődött Képíró János pályafutása, milyen élményekkel és tapasztalatokkal gazdagodott az elmúlt két évtizedben.
– Emlékszik még, mikor és hogyan került kapcsolatba a DVSC-vel?
– Pontosan tudom a dátumot, 1991. március 17-én, a Békessy Béla Általános Iskola tornatermében diákolimpia zajlott, amelyen az akkor tízéves fiam focizott. Az eseményen jelen volt Herczeg András is, aki meglátta benne a tehetséget, és megkérdezte, nem hoznám-e a DVSC utánpótlásába, én pedig igent mondtam. Innentől részt vettem a szervezésekben, a csapatok tornáit, túráit intéztem. Megvolt a tapasztalatom, hiszen szakképzési kft. tulajdonosa, vezetője voltam. Remek csapatot állított akkor össze Herczeg András, nagyon tudta lelkesíteni a gyerekeket, korosztályukban akkor a legjobbak voltak az országban. A fiam is remekül teljesített, a tornákon gólkirály lett, szépen ívelt felfelé a karrierje, amelynek aztán évekkel később egy súlyos sérülés véget vetett.
– Az első csapatnál mikor kezdett el dolgozni?
– Lelkesen végeztem az utánpótlásnál a teendőket, és az akkori DVSC-vezetés észrevette, hogy milyen precízen és elszántan veszek részt a szervezésekben. Győzködtek, hogy dolgozzak az első csapatnál is. Először a pályamunkáknál segítettünk, 1998-tól a legendás Vágóhíd, valamint az Oláh Gábor utcai centerpályát tartottuk karban. Debrecenben elsőként én vezettem be a fűrészporos salakos pályát, ahol edzeni és felkészülési meccseket lehetett játszani télen, merthogy akkor még nem volt műfű.
– Aztán egyre több feladatot látott el a klubnál…
– Igen, 1998 nyarán, amikor a DVSC menetelésbe kezdett az Intertoto-kupában, a szervezésében már aktívan részt vettem. Akkor derült ki, hogy az UEFA-ellenőrök szigorúan vesznek mindent, a mérkőzések előtt egyeztetéseket tartanak. A klubvezetés kérte, hogy menjek az értekezletre és mondjam azt, én vagyok a rendőr, de később voltam rögtönzött tűzoltó is. Ma már nem vállalnék ilyet.
Ifj. Képíró János 2009-ben Orbán Viktor jelenlegi miniszterelnökkel, aki ekkor jelentette ki, hogy Debrecenben lesz stadion
– A munkájából adódóan a szurkolókkal is közelebbi kapcsolatba került.
– Szükséges volt a kommunikáció velük, hamar szót értettünk egymással, és ez az együttműködés később is jól működött. Idegenbe elkísértük őket, segítettünk, amiben tudtunk. 1999-ben megkeresett Pelles Tibor és Komáromi Gábor, a Loki Szurkolók Egyesületének akkori két vezetője, hogy legyek a klub főrendezője. Sok közös élményben volt részünk, az egyik ilyen, amikor nagy hó volt az Oláh Gábor utcai stadionban, és a szurkolókkal együtt ötven-hatvancentis kockákra vágtuk és ölbe hordtuk le a havat (akkor ugyanis még nem állt rendelkezésre az a géppark, amivel ma már a délelőtti edzésre elő tudjuk készíteni a pályát, bármilyen mennyiségű hó is esik), közben az öltözőben készítettem nekik a forralt bort, mert nagyon hideg volt. Mire a bajnokság indult, megtisztult a játéktér. Ezen a télen történt egyébként egy vezetőségváltás a DVSC-nél. Mindenkit elküldtek, csak én maradtam, Horváth Béla és Tőkés Bernátné. Akkor éppen ki mire ért rá, azt intézte. Minden kezdetleges volt, egy elektromos írógép állt a rendelkezésünkre. Később kaptunk azért egy számítógépet.
– Az ön által említett 1999-es év más miatt is emlékezetes volt.
– Ebben az évben jutottunk el először a klub történetében a Magyar Kupa-döntőig. A mindmáig emlékezetes váci fináléban a szervezésben, előkészítésben egyedül képviseltem a DVSC-t, míg velem szemben a Tatabányától Bíró Péterrel az élen négyen ültek az egyeztetésnél. Hatalmas volt a lelkesedés, örömmámorban úsztak a szurkolók, rengetegen utaztak el Debrecenből. A rendőrség biztosítási parancsnoka úgy járult hozzá mindenki beengedéséhez, ha vállalok minden felelősséget. Ezt örömmel tettem, és utólag sem bántam meg. A kupagyőzelem után a hazaút máig egy leírhatatlan élmény. Piros-fehérbe borult a 33-as főút, Tiszafüreden például a benzinkútnál cigányzenészek fokozták a hangulatot. Hatalmas volt a boldogság, az egész város ünnepelt. Ez a siker meghatározó volt a DVSC történetében, hiszen megmentette a klubot az anyagi nehézségektől, és ekkor lett például világítás az Oláh Gábor utcai stadionban, aminek feltétele volt, hogy a Wolfsburgot Debrecenben fogadjuk az UEFA-kupában.
– A következő nagy siker az első bajnoki cím 2005-ben. Miként emlékszik vissza rá?
– Mi szombaton játszottunk, míg a rivális Ferencváros vasárnap, és ettől a meccstől függött, hogy bajnokok leszünk-e. A zöld-fehéreknek nem sikerült nyerni, így biztossá vált, hogy a Loki végez az élen. Szinte azonnal egy spontán ünnepség szerveződött a főtéren. Eljöttek a játékosok is, és Böőr Zoltán elkezdte énekelni, hogy jöhet a Manchester, ugyanis ez volt a kedvenc külföldi csapata. A szurkolók bekapcsolódtak a rigmusba, és érdekes módon, a sors úgy hozta, hogy jött is az angol sztáralakulat.
– Nagy szervezést igényelt egy ilyen kaliberű esemény?
– Sokat elmond, hogy öt repülőgép indult Manchesterbe. Ezt az utat megszervezni a munkatársaimmal együtt, a jegyeket értékesíteni nagy felelősségel járt, ugyanakkor mégis hatalmas lelkesedéssel végeztük a munkánkat. Maga az utazás is felejthetetlen volt. Mint tudjuk, 1958-ban történt egy tragikus repülőgép-szerencsétlenség, amit a MU legendás játékosa, Bobby Charlton is túlélt. A meccs előtti hivatalos vezetői vacsorán ő ült mellettem, ami felemelő élmény számomra mind a mai napig. Közvetlen volt, kötetlenül beszélgetett velem, a feleségét is bemutatta nekünk.
Sir Bobby Charltonnal
– A családom tagjaival, feleségemmel, lányommal és a fiammal évente kétszer árultuk a bérleteket, valamint a hazai és nemzetközi meccsek előtt a jegyeket is. Azért is emlékezetesek számomra ezek az események, mert személyesen találkoztunk a szurkolókkal, akik rendszeresen élménybeszámolót tartottak, fotózkodtak az éppen irodába érkező játékosokkal. Megvolt ennek a maga varázsa, sok jó embert ismertem meg.
Képíró János a lányával és a feleségével– Az érdeklődésről mindent elmond, hogy a DVSC saját költségén plusz székeket szereltetett fel a hazai mérkőzéseknek otthont adó Puskás Stadionba, így 42 500 néző vásárolhatott belépőt, amely pillanatok alatt elkelt. Debrecenből több mint húszezren utaztak el a fővárosba, de az ország minden részéről érkeztek futballszerető szurkolók. Az az atmoszféra, amit a drukkerek teremtettek, csodálatos volt. Az utolsó csoportmérkőzésünk, a Liverpool elleni után Sepp Blatter, a FIFA akkori elnöke – aki a helyszínen tekintette meg a mérkőzést – személyesen gratulált nekem a rendezésért.
– Egy évvel később az Európa-liga csoportkörben is helyt kellett állni. Volt valaha probléma a szurkolókkal a két év alatt?
– Soha, mindig szót tudtunk érteni. Az én elvem az, hogy amit nem tudunk megbeszélni egymással, azt erővel nem lehet kikényszeríteni.
– Elismerték szakmai körökben a munkáját?
– Az MLSZ-től, a Szakmai Kamarától és a csapat tagjaival együtt a várostól és a megyei közgyűléstől díjaztak minket. Egyébként a nemzetközi kupaszerepléseken szerzett tapasztalatok alapján készítettük el a mai napig is érvényben lévő Sportrendezvények biztosítása című könyvet, valamint a pályákon használjuk azokat a modern gépeket, amiket a nagy európai kluboknál láttunk. Mindig néztük ugyanis, miben tudnánk fejlődni, és ami erőnkből telt, azt megvalósítottuk. Mindmáig folyamatosan képzem magam, a napokban is lesz egy ötnapos bentlakásos, UEFA-trénerek által tartandó továbbképzés, amin a fiammal együtt részt veszek. Szeretném még azt is elmondani, hogy a külföldi utak alkalmával a stadionok mellett rendszeresen látogattuk az utánpótlás akadémiákat is. A vezetőséggel együtt mindig álmodoztunk arról, hogy milyen jó lenne Debrecenben hasonló. Megvalósult. 2013-ban átadták a Debreceni Labdarúgó Akadémiát, egy évvel később elvégezhettem a kezdőrúgást a Nagyerdei Stadionban az unokáimmal együtt.
– Még mindig van bennem erő, akarat, elszántság. Vannak terveim, azokat szeretném megvalósítani.
Nyitrai Daniella
Hozzászólások