A zöld varangyot választotta 2021-ben a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) Kétéltű- és Hüllővédelmi Szakosztálya az év kétéltűjének. A varangyok nem számítanak veszélyes állatoknak, mégis nagy viszolygást váltanak ki legtöbbünkben.
„Sajnos még napjainkban sem ritka, hogy egyesek ellenszenvvel viseltetnek a varangyok iránt, holott rossz hírnevükre a legkevésbé sem szolgáltak rá. Az év kétéltűje kampány egyik fő célja éppen ezeknek a félreértéseknek az eloszlatása, a faj társadalmi szintű megismertetése”
adta közleménybe az MME.
A vizes közeget a szaporodási időszakban vagy nagy forróságban keresik fel, így a közhiedelemmel ellentétben bőrük nem nyálkás, hanem szárazabb tapintású – írja az MME szerdai tájékoztatójában. Kitértek arra is, hogy ha az állatot közelebbről szemügyre veszünk, a tekintete kifejezetten barátságosnak hat, szája mosolyra görbül.
A hazánkban leggyakrabban előforduló kétéltűje a mérsékelt égövben fordul elő, természetes körülmények között a nyílt területek lakója. A sötét erdőket általában elkerüli, valamint nagy alkalmazkodóképességgel rendelkezik, hiszen a lakott területeken sokszor nagyobb számban fordul elő, mint a természetben.
Fontos kiemelni, hogy az aktív éjjeli életet élő állat rovarokat, pókokat valamint gilisztákat is fogyaszt. A zöld varangy hazánkban védett állatnak minősül, természetvédelmi értéke 10 ezer forint, azonban a negatív megítélése miatt sokszor szándékosan pusztítják. A hasznos kétéltű gyakran a közutak veszélyeinek esik áldozatául. A klímaváltozás okozta aszályok, a települési zöldterületek eltűnése vagy a búvóhelyektől mentes „steril” kertek terjedése szintén előnytelen számukra – olvasható az MME közleményében.
További információkat és érdekességeket az év kétéltűjéről az MME honlapján talál.
