27 éve kezdték vetíteni Magyarországon a Simpson családot

Photo by Erik Mclean on Unsplash

A Simpson család című animációs sorozatot 1998. szeptember 14-én kezdték el vetíteni hazánkban.

Ez három okból is érdekes, az egyik az, hogy a csatorna, amelyik először sugározta, azóta már megszűnt. Ez a TV3 nevű Magyarországon sugárzott kereskedelmi televízióadó volt. A kilencvenes években nem volt még annyi csatorna, mint manapság. Ez volt az első országos terjesztésű kereskedelmi csatorna, amely szinte minden kábelszolgáltatónál vehető volt.

A második ok, hogy nem az első résszel kezdtek, amely egy karácsonyi epizód, hanem a 13. epizóddal, majd minden hétköznap adták, az eredeti sorrendhez képest össze vissza.

A harmadik ok, hogy ez volt az első kifejezetten felnőtteknek szóló animációs sorozat Magyarországon. A felnőtt animáció egy olyan műfaj, amelyet filmekben és televíziós sorozatokban használnak, kifejezetten az általános érdeklődésre számot tartó közönség számára, és főként serdülőket és fiatal felnőtteket céloz meg, szemben a gyermekeknek szóló alkotásokkal. Az Egyesült Államokban is az elsők között volt, de ott már akadtak előtte is rövid próbálkozások, például a Jokebook vagy a The Muppet Show: Sex and Violence című pilot epizódja. Valamint a mozikban már a hetvenes évektől jelen volt a szubzsáner, például a filmek között úttörőnek számító 1972-es Fritz, a macska mozifilmet Magyarországon csak 1998-ban a televízióban mutatták be. Az animék is ebben az időben hódították meg Amerikát, ezért például ott már 1989-ben vetítették az Akirát, míg hazánkba az is csak 2006-ban érkezett.

2025. április 2-án a műsort további négy évadra megújította a Fox csatorna, évadonként 15 epizóddal. A 37. szezon 2 hét múlva kezdődik.

Forrás: Wikipédia

Exit mobile version