Év vége. Születésnap. Számvetés.
- Sem a születésnapi gyertyák elfújása, sem a hullócsillagok, sem a levegőben elkapott szöszök, sőt még a kihullott szempilla sem teljesíti a kívánságokat. Ha el akarok valamit érni, nekem kell érte tenni.
- „Én ezt azért kaptam, mert elbírom.” Péterfy-Novák Éva gondolata nagyon jól leírja az élet megpróbáltatásaihoz való helyes hozzáállást. Bármilyen nehéz, és bármennyire fáj valami, több leszek általa. A veszteségtől is.
- Akármekkora közhely, az egészség és a család a legeslegfontosabb dolog a világon. Minden más csak utána jön.
- A barátaim nélkül nem lennék az, aki vagyok. Igazából nem is lennék, mert szétestem volna nélkülük. Mindenkinek köszönet és hála.
- Létezik játszmák nélküli, igazi bizalomra épülő párkapcsolat. Tudom, mert ilyenben élek.
- „Válassz olyan munkát, amit szeretsz csinálni, és soha életedben nem kell dolgoznod” – Konfuciusz is tudott valamit. Szerencsére már olyan munkát végzek, amit szeretek. Rá kellett jönnöm, a másik mondás is igaz. „Nem a hétfő szar, hanem a munkád.” És már nem utálom a hétfőket sem. (Ezt ugye a főnökeim is olvassák?)
- A jó bor is megárt, ha sok. A másnap kín. Öregszem. Ez van.
- Elengedem azokat az embereket, akiknek egyszerűen nincs helye az életemben. És nincs lelkifurdalásom miattuk.
- Igyekszem az élet apró örömeit észrevenni és megélni. Reggelente kifejezetten boldoggá tesz egy antikvárium kirakatában henyélő macska, de többször rajtakapom magam, hogy ujjongok, ha mosogatás közben buborékok repkednek.
- Szívesen fogadom az építő kritikát, és próbálom magamból kihozni a legjobbat.
- Már be tudom kötni a cipőfűzőmet. És magabiztosan tudok biciklizni is. A gombfelvarrásra jövőre visszatérünk.
- Ha várni kell valahol, pl. sokáig sorban állni, nem akadok ki. Ha esik az eső, akkor se. Amin nem tudok változtatni, igyekszem elfogadni. Van ezeknél sokkal rosszabb is.
- Ha kudarc ér, felállok. Megyek tovább. Mindenből lehet tanulni. (És klisét gyártani.)
- Egyre többször próbálom kilökni magam a komfortzónámból. Elvileg ott kezdődik az igazi élet. Gyakorlatilag még nem igazán tudom.
- Többször megdőltek az általánosításaim. Ezért próbálok nem előítéletes lenni. Aztán persze lehet az „utóítélet” sem pozitív, de legalább nem voltam előre szarfej.
- Humor nélkül lehet élni, de nem érdemes. Viccelődni jó, csipkelődni még jobb. Mondjuk az zavar, hogy néhány(!) embernek zsigerből jobb beszólásai vannak, mint nekem, de nem adom fel.
- A sminket tényleg jobb este lemosni, hogy elkerüljük a panda-effektust. Hasonlóan hajat mosni is. Teljesen utópisztikus gondolat reggelre halogatni az ilyesmit. Ja, és mosni sem érdemes este 8 után „majd kiteregetem” gondolattal! (Hahaha. Sose.)
- Nem érzem magam gyerekesnek, ha álmodozáson kapom magam. Ki tudja? Lehet, még valóra is válik néhány. Mondjuk, valószínűleg nem a Ryan Goslingos…
- Már nem akarok megfelelni mindenkinek, mert tudom, hogy nem is lehet.
- Szerelmes vagyok a kutyámba. A feltétel nélküli szeretetről tőle tanulom a legtöbbet.
- Nem táplálom a haragot, mert attól csak nekem rosszabb.
- A halál az élet része, még ha tabutémának is számít.
- A pénz csak pénz. Persze, jó, ha van, de nem minden megvehető. Minden másra ott a …
- Ugyanis a szeretteinkkel eltöltött időnél nincs értékesebb.
- Igyekszem szembenézni a félelmeimmel és felvállalni a gyengeségeimet is, mert tudom, hogy ettől erősebb leszek.
- Amikor önsajnálatba temetkezem (alapvetően hajlamos vagyok rá), emlékeztetem rá magam, hogy nagyon sok embernek az én helyzetemnél is rosszabb,
és befejezem a hisztit. Hálát adok azért, amim van. - Ma már tudom, hogy nem baj az, ha jó a kedvem. Sokáig volt bűntudatom, ha néha jól éreztem magam, annak ellenére, hogy elveszítettem anyukámat. Tudom, hogy ő se szeretné azt, hogy szomorú legyek.
- Nem lehetek mindenkinek szimpatikus
érthetetlen módon. De nem bánom. C’est la vie. - Viszont elég sokan szeretnek, nekik virtuális ölelést küldök, aki tudja (és meri), személyesen is átveheti.
+1 Felesleges szálanként, tőből kihúzni az ősz hajszálaimat, mert még erősebben és látványosabban nőnek vissza.
Vass Kata










Hozzászólások