Idén is négy pályázatot írt ki a Both Antal Teológiai és Kulturális Alapítvány. Összesen csaknem három millió forinttal segíti a felekezettudomány művelését, valamint a hazai történeti felekezetek jobb megismerését és közeledését. Többek között ökumenikus konferenciák, kulturális rendezvények, középiskolai és felsőoktatási programok anyagi támogatására lehet pályázni.
A Both Antal Teológai és Kulturális Alapítvány célja, hogy a felekezetek közötti párbeszédet erősítése, ezért is írtak ki idén négy témakörben pályázatot. A pályázati kiírások itt olvashatók. (https://www.drhe.hu/hu/okumenikus-kozeledest-es-kutatast-tamogato-palyazatok-1)
A Debreceni Református Kollégium legfiatalabb alapítványa a Both Antal Teológiai és Kulturális Alapítvány. „Különleges helyet tölt be az alapítványok között, mert bár Both Antal nem volt a Kollégium diákja, nem is református, mégis az emlékét őrző alapítvány céljai egyeznek a Kollégium céljaival is – mondta Kustár Zoltán, rektor. A Both Alapítvány kuratóriumának elnöke szerint az ökumenikus diskurzus érdemi támogatója az alapítvány. Sokkal több, ami összeköt bennünket, mint ami elválaszt – hangsúlyozta Kustár Zoltán.
A Both Antal Teológiai és Kulturális Alapítvány 2016-ban kezdte meg a munkáját. Célja az ökumenikus diskurzus támogatása és Both Antal nevének és munkásságának megőrzése. Az Alapítvány a szervezője a Debreceni Ökumenikus napoknak is, amelyet tavaly ősszel már második alkalommal szerveztek meg.










Hozzászólások