Közleményben cáfolta a brit királyi ház, hogy András yorki herceg, II. Erzsébet királynő másodszülött fia érintett lenne egy régóta húzódó amerikai gyermekszexbotrányban.
András hercegről már évekkel ezelőtt kiderült,
hogy közeli üzleti és baráti kapcsolatokat ápolt egy amerikai
pénzemberrel, Jeffrey Epsteinnel, aki a börtönt is megjárta fiatalkorú
lányok szexuális szolgáltatásainak szinte iparszerű forgalmazásáért.
András annak idején vendégeskedett is Epstein kastélynak beillő floridai
otthonában, sőt közös képek is készültek róluk.
Az ügy legutóbb
2011-ben, éppen András unokaöccse, Vilmos herceg világraszóló esküvője
előtt került a brit lapok címoldalaira, de akkor – a brit kormányfő
személyes közbelépésével – valahogy sikerült kivédeni a nagyobb
botrányt. Ennek az volt az ára, hogy András még abban az évben lemondott
a brit kormány utazó globális üzleti nagyköveteként tíz éven át
betöltött tisztségéről.
Pénteken azonban kiderült, hogy Epstein
ellen üzelmeinek egyik egykori áldozata polgári peres keresetet nyújtott
be egy floridai bíróságon. A feljelentő – egy jelenleg 30 éves nő –
szerint Epstein szexuális kapcsolatra kényszerítette őt András
herceggel, és ezek a kikényszerített együttlétek állítólag Londonban,
New Yorkban, illetve egy meg nem nevezett karibi szigeten zajlottak. A
sziget Epsteiné.
A nő akkoriban 17 éves volt, vagyis a floridai törvények szerint kiskorúnak számított.
Az
ismét fenyegető súlyos botrány a Buckingham-palotát – a királyi ház
első számú londoni hivatalát – is reagálásra késztette. Az udvar
szóvivője közölte: régóta húzódó és jelenleg is folyamatban
lévő polgári peres ügyről van szó, amely az Egyesült Államokban zajlik,
és amelynek András herceg nem részese. A szóvivő kijelentette: az udvar
az ilyen ügyeket rendszerint nem kommentálja, ám ezúttal „a kételyek
eloszlatása végett” annyit mindenképpen fontosnak tart leszögezni, hogy
„kategorikusan valótlanok” azok az állítások, amelyek szerint a yorki
herceg bármiféle „nem helyénvaló” kapcsolatba került volna kiskorúakkal.
(MTI)










Hozzászólások