Elhunyt Lóránd Hanna Jászai Mari-díjas színművésznő, az ugyancsak Jászai-díjas Ruttkai Ottó színész, színházigazgató özvegye.
Az
Újpesten született színésznő hosszas betegség után halt meg 2015.
január 1-jén, életének 86. évében – tájékoztatta az MTI-t vasárnap
Lóránd Hanna fia, Ruttkai András.
Lóránd Hanna az Országos
Színészképző Iskola elvégzése után, 1946-tól a Magyar Színház, majd a
Madách Színház, később az Ifjúsági Színház művésznője lett.
Tagja
volt az egri, a kaposvári és a miskolci társulatnak, később a József
Attila Színházhoz szerződött, 1965-ben kapott Jászai Mari-díjat.
Emlékezetes
alakítást nyújtott számos drámában, többek között G. B. Shaw Szent
Johannáját játszotta és Bródy Sándor A tanítónő című színművének
címszerepét.
Főbb szerepei közé tartozik még Ophelia (Hamlet),
Zilia (A néma levente), Ann Putnam (A salemi boszorkányok) és Seresné
(Rozsdatemető). 1983-ban vonult nyugdíjba.
(MTI)









Hozzászólások