Levélben gratulált az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) elnöke, alelnöke és főtitkára a Magyar és a Horvát Kézilabda Szövetségnek a december 21-én véget ért női Európa-bajnokság magas színvonalú megrendezéséért.
A
magyar szövetség keddi tájékoztatása szerint a Jean Brihault EHF-elnök,
Arne Elovsson alelnök és Michael Wiederer főtitkár által küldött
levélben a szervezet elismerését fejezte ki mindkét szövetségnek,
valamint a helyi szervezőbizottságoknak, amiért sikeresen bonyolították
le az Eb-t.
„Az EHF vezetői hangsúlyozzák, hogy a torna
valamennyi helyszínén, így Győrött, Debrecenben, Eszéken, Varasdon,
Zágrábban és Budapesten is remek mérkőzésekre és magas színvonalú
rendezés mellett kiemelkedő sporteseményre került sor. Az európai
szövetség kiemelte a remek televíziós közvetítéseket, a nagyszerű
médiavisszhangot és sajtókiszolgálást, valamint a kiválóan szervezett
díjátadó ceremóniát is” – olvasható az MKSZ tájékoztatásában.
(MTI)










Hozzászólások