Egy férfi szólt a Debrecenben, a Sámsoni úton szolgálatot ellátó rendőrjárőrnek 2015. január 7-én 14 óra 30 perc körüli időben, hogy a Sámsoni út és a Budai Nagy Antal utca kereszteződésének kijelölt gyalogátkelőhelynél két személy verekszik.
A helyszínre érkező járőr a gyalogátkelőhelynél két
férfit látott, akik közül a gépkocsija felé tartónak vérzett a feje, míg
a másik épp a kerékpárját állította fel a földről. A rendőr mindkét
férfit igazoltatta, melynek során megállapítást nyert, hogy a két
közlekedésben résztvevő férfi egy közlekedési helyzet során egymással
szóváltásba keveredett, majd a sofőr a járművéből kiszállt és a
kerékpárossal egymást kölcsönösen bántalmazták.
A rendőr a 39 éves gépkocsivezetőt és az 55 éves kerékpáros férfit a
városi rendőrkapitányságra előállította, ahol a nyomozók Sz. Pétert és
K. Kálmánt gyanúsítottként kihallgatták. A Debreceni Rendőrkapitányság a
helyi lakosokkal szemben – szabadlábon hagyásuk mellett – garázdaság
vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatja a nyomozást.










Hozzászólások