Kíváncsi volt az alkoholszintjére, aztán megtetszett neki a kütyü.
Egy férfi 2015. január 18-án kora délután bement az egyik Debrecen, Csapó utcai elektronikai üzletbe, ahol eltávolította az áruvédelmi eszközt egy elektromos alkoholszondáról, amit a ruházatába rejtett és az áruházból fizetés nélkül sietősen távozott.
A biztonsági őr észrevette a gyanúsan viselkedő férfit, akit visszatartott és a lopásról telefonon értesítette a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletét. A bejelentést követően a helyszínre érkező járőrök a 42 éves férfit elfogták és előállították a Debreceni Rendőrkapitányságra.
A nyomozók M. Józsefet gyanúsítottként kihallgatták, aki a bűncselekmény elkövetését beismerte. A rendőröknek elmondta, hogy csak az alkoholszintjére volt kíváncsi, ezért fújta meg a szondát az üzletben, majd mivel megtetszett neki a készülék, úgy gondolta, hogy azt magával viszi.
A Debreceni Rendőrkapitányság M. Józseffel szemben – szabadlábon hagyása mellett – lopás miatt folytatja a nyomozást.










Hozzászólások