A KDNP kidolgozta és átadta az igazságügyi tárcának a családi csődvédelemről szóló törvényjavaslatot – mondta Rétvári Bence kedden az M1 Ma reggel című műsorában.
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának
parlamenti államtitkára, a KDNP alelnöke azt mondta, reményeik szerint
az egyeztetéseket követően a jogszabály 2016 elejétől léphet életbe.
A
törvény kidolgozása azt követően vált aktuálissá, hogy az Országgyűlés
elfogadta a devizahitelesek megmentéséről szóló csomagot, a
hitelállomány ugyanis így már kezelhető – közölte az államtitkár.
Kifejtette:
a családi csődvédelem elsősorban azoknak jelentene segítséget, akiknek
néhány millió forintnyi tartozásuk van, ám a tartozás mértéke meghaladja
a vagyonukat és a várható jövedelmüket. Egy szakértőkből álló csapat
segítené a családok gazdálkodását. Pénzügyi tervet állítanának össze,
majd megállapodnának a hitelezőkkel az adósság egy részének
elengedéséről is – ismertette a tervezetet a politikus.
Hangsúlyozta,
hogy a hitelezők ma is sokszor 30-40 százalékos értéken eladják
faktoring cégeknek a behajthatatlan hiteleket, a cégek pedig az adósság
100 százalékát követelik a családoktól.
(MTI)









Hozzászólások