Milyen céllal kezdtél bele a kihívásba?
Amikor elindítottam ezt az egészet, akkor főként a személyes találkozások hiánya által keletkezett űrt szerettem volna pótolni magamban, illetve segíteni a hozzám hasonló cipőben járóknak. Sokaknak talán eszébe sem jut, hogy egy pánikbetegnek mekkora teher ez a kilátástalan időszak. Az egészséges emberek is jobban ráfeszülnek a dolgokra, többet stresszelnek, rejtett félelmek jönnek elő. Az utóbbi időben újra központi téma lett az életemben a daganatos megbetegedés és a pánikbetegség, többször előadást tartottam ezekről a témákról, ezzel pedig tömegek hallhatták a történetemet. Már ezek a találkozások is bebizonyították számomra, hogy fontos egymással foglalkoznunk, időről időre rá kell jönnöm, nem vagyok egyedül, nagyon sokan élnek együtt szorongással és pánikkal. Mivel most a koronavírus veszélyhelyzet miatt nincs lehetőségem személyesen előadást tartani, szerettem volna más módot találni az emberekkel találkozásra.
Amikor felkerestelek, akkor már több mint ötven jelentkezőről számoltál be nekem, azt gondolom, kijelenthetjük, hogy népszerű a kezdeményezésed. Számítottál erre akkor, amikor útnak indítottad?
Azt hittem jelentkezik 4-5 ismerősöm, a családomból vagy a baráti körömből néhány ember. Nem így lett! Magam is meglepődtem, mennyire nyitottak az emberek, és kvázi idegenek mondják el nekem a titkaikat. Nagyon megtisztelő és felemelő érzés. Túl vagyok már a kihívás felén, hiszen eredetileg 60 emberrel terveztem beszélgetést, és már most nagyon pozitívan nyugtázom: a beszélgetések alatt akár ismerős az illető, akár nem nincsenek előítéletek, nincsen kínos csönd. Minden jelentkezőmmel őszintén tudtunk beszélgetni szinte bármiről. Nem félünk egymás véleményétől. Volt olyan, aki arról mesélt nekem, hogy nem boldog a családjával, volt olyan, aki nyíltan vallott arról, hogy alkoholista. Persze elkerülhetetlenül téma a koronavírus, érdeklődünk arról, ki-mit csinál otthon, mi lesz az első lépése, ha véget ér.
Mit tapasztalsz, ki az, aki szívesen jelentkezik egy ilyen kihívásra?
Nagyon vegyes a paletta, és ennek igazán örülök. Nemcsak fiatalok jelentkeznek. Vannak régi és mostani ismerőseim, volt csoporttársaim, kollégáim, a velük folytatott beszélgetés azért érdekes, mert most úgy viszonyulunk egymáshoz, ahogyan még előtte sosem. De vannak teljesen idegenek is, gyermekes apuka vagy éppen külföldön élő magyar anyuka.
Neked mit jelentenek a beszélgetések?
Észreveszem magamon, hogy egy nehezebb pillanatomban nincs kedvem az egyeztetett időpontban telefont ragadni, és belekezdeni a hívásba. Aztán persze megteszem, és amint elindul a beszélgetés, megváltozik a hangulatom. Jobb kedvem lesz. Hiába cél a 60 ember, egy pillanatra sem éreztem azt, hogy teher a kihívás számomra, motivál, hogy segíthetek másoknak.
A vírushelyzet miatt a pároddal együtt töltitek a mindennapokat már hetek óta. Felmerül bennem a kérdés, egy ilyen intenzíven összezárt időszakban ő, mint külső szemlélője a kihívásodnak, hogyan viszonyul hozzá?
Örül neki. Ő már végig szenvedte velem a daganattal járó műtéteket, és együtt él a pánikommal. Szerencsére elfogadó és érdeklődik a beszélgetéseimről. Sőt! A 60. helyre bejelentkezett, ő lesz a kihívásom utolsó vendége.
BB
Hozzászólások