A Debreceni Népi Együttes 2015. október 25-én ünnepli megalakulásának 65. évfordulóját, melyet vasárnap egy többrészes gálaműsorral tesznek emlékezetessé jelenlegi és korábbi táncosai a Csokonai Színházban 14 és 18 órától (részletek ITT).
A Debreceni Népi Együttes 1950 tavaszán alakult azzal a céllal, hogy összegyűjtse és műsorában feldolgozza az alföldi magyar néphagyományokat, dalokat, táncokat. Ma már hazánk minden tánctípusa és dialektusa szerepel az együttes műsorán. A Debreceni Népi Együttes az Örökös Kiváló Együttes címmel, Kölcsey Ferenc- és Pro Urbe díjjal büszkélkedhet, valamint a 2008. évben Megyei Príma Díjban részesült.
Az együttes alapítója és 1993-ig vezetője dr.Béres András néprajz kutató, koreográfus volt. Az itt végzett szakmai tevékenységével évtizedekre meghatározta a csoport előadásainak, műhelymunkájának színvonalát. Jelenleg a művészeti vezetők Hercz Beáta és Hercz Vilmos a Népművészet Ifjú Mesterei.A fiatal együttesvezetők célja, hogy az együttesben folyó munka méltó legyen az alapító nevéhez, több évtizedes munkájához és a következő generáció is megismerje és tovább örökítse azt.
Művészeti vezetők: Hercz Beáta és Hercz Vilmos – Népművészet Ifjú Mesterei
Tánckarvezetők: Medvegy Andrea és Vámosi István
Kísérő zenekar: Bürkös Zenekar










Hozzászólások