Ma ünnepli 75. születésnapját Haumann Péter, korunk egyik legnagyobb magyar színművésze, a Nemzet Színésze. Debrecenben indult a pályája.
Szülei női fodrászok voltak, ő is folytathatta volna a családi hagyományt arra az esetre, ha nem sikerül a felvételije, a szalonjukban már várt rá egy hely. Orvosnak készült, a Toldy Ferenc Gimnázium színjátszó körében azonban az egyik tanár felismerte tehetségét és a színi pálya felé irányította. A Toldy Ferenc Gimnázium elvégzése után a Színház- és Filmművészeti Főiskola növendéke volt 1959–1963 között, majd a debreceni Csokonai Színháznál indult karrierje 1963–1966 között. 1966–1970 között a Pécsi Nemzeti Színház társulatának tagja lett, majd 1970-ben 2 évre a budapesti 25. Színházba került. Ezután dolgozott a József Attila Színházban (1972–1973), a Madách Színházban (1973–1988), a Nemzetiben (1988–1991), az Arizona Színházban (1991–1993) és rövid ideig a Radnóti Miklós Színházban (1993–1994). A Katona József Színház tagja 1994 óta.
Haumann Péter a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas és kétszeres Jászai Mari-díjas magyar színművész, rendező, érdemes művész és Halhatatlanok Társulatának örökös tagja. Filmszerepei is igen jelentősek: az Isten éltesse sokáig.










Hozzászólások