A modern idők egyik legfontosabb dalszerzője, Bob Dylan még mindig köztünk él, ráadásul elég jó bőrben is van, hiszen tavaly jelent meg legutóbbi lemeze.
A 2020-as album (Rough and Rowdy Ways) a 39. nagylemeze volt, az elsőt pedig még 1962-ben, 21 évesen adta ki. A cím nélküli korongon még a folk uralkodott, de ahogy haladt a karrierje, úgy színesedett zenei világa is. Az 1965-ös Highway 61 Revisited albumon már rockzenészek is helyet kaptak. Egyes állítások szerint ezzel a lemezzel kezdődött meg igazán a ’60-as évek, mármint olyan értelemben, hogy a könnyűzenében erős társadalomkritika szerepelt. Ezt a vonalat vitte tovább nagy sikerrel mind a The Beatles vagy a The Rolling Stones is a következő években. Az 1966-os Blonde on Blonde volt a korai korszakának csúcslemeze, ráadásul a rockzene egyik első duplaalbuma is.
Órákig lehetne folytatni a felsorolást, azonban Dylan pont nem az a művész, akiről sokat kell olvasni. Ő az, akitől kell sokat olvasni. Nem tévedés: hallgatni is remek, de dalszövegeit olvasni is nagy élmény és ezzel nem vagyok egyedül: ő az egyetlen zenész, aki irodalmi Nobel-díjat kapott. Persze nem lenne hiteles, ha az zökkenőmentesen ment volna, ugyanis hetekig nem reagált az elismerésre, majd a ceremónián sem vett részt, ami példa nélküli. Mindez nem azt jelenti, hogy nem örült volna a díjnak vagy nem fogadta volna el, csak ő tényleg egy máshogyan működő ember. De nagybetűs ember.
Magyarországon mindössze kétszer lépett fel, mindkét alkalommal Budapesten (1991 és 2003), de meglepő módon 2014-ben Kassán is adott koncertet, amely egy Debrecennel közel azonos lakosságszámú város.
Egy dalt nehéz tőle választani, de muszáj, akkor legyen a Like a Rolling Stone:
Ahogyan Barack Obama fogalmazott 2012-ben: „nincs nála nagyobb óriás az amerikai zene történetében”.
Hozzászólások