94 éves lett II. Erzsébet Brit Királynő. A leghosszabb ideje trónon lévő brit uralkodó a koronavírus-járvány miatt, érthető módon elhalasztotta a születésnapi ünnepségét. A 68 éves uralkodása alatt most először fordul elő, hogy a fegyveres tisztelgés a királynő előtt elmarad. II. Erzsébet közleményéből kiderült, hogy nem érezné helyénvalónak, hogy a jelenlegi helyzetben díszsort álljanak számára az egyenruhások. A tömeges áldozatot követelő járvány idején úgy döntött, hogy nem szeretné kiváltságosnak érezni magát, így az angol főváros különböző helyszínein a elmaradnak majd a tiszteletére szóló ágyúlövések is.
Úgy hírlik, hogy születésnapját II. Erzsébet királynő férjével kettesben tölti Windsorban és látogatókat sem fogad, ugyanis mindketten önkéntes karanténba vonultak, hiszen koruknál fogva a veszélyeztettek közzé tartoznak.

A Daily Mail információi szerint az uralkodó a közeli rokonaival a modern technikának köszönhetően videóchaten fog együtt ünnepelni.
Vilmos herceg és Katalin hercegné Instagram-oldalukon is tisztelegtek a királynő előtt.
Hozzászólások