Már második alkalommal rendeztek Debrecenben Képregénybörzét a DEMKI Ifjúsági Házban október 9-én. A helyszín maradt a régi, de a tavalyi nagy népszerűségre való tekintettel idén kicsivel többen érkeztek árusítani, így a színpadot is elfoglalták.
Reggel nyolckor kezdődött a pakolás, és délelőtt fél tízkor érkeztek az utolsó árusítók a börzére, köztük a Frike Comics kiadó csapata. Így 10 órakor már semmi sem állt az érdeklődők útjába, akik közt voltak egészen fiatalok, és még idősebb nénik is, bár főleg a tizen-huszonéveseké volt a világ.

Elég hosszú utat kellett megtenniük a vásárolni vágyóknak a folyosótól (ahol már több asztal is várta őket) a nagytermen keresztül egészen a terem hátsó részében levő színpad végéig. Ez azt eredményezte, hogy mire a vásár végére értek, már szolidabb költőpénzzel rendelkeztek, ha egyáltalán felmerészkedtek az emelvényre.

De ez sajnos kivédhetetlen, hiszen mindenki nem árulhat az ajtóban. Mert a legnagyobb forgalom az ajtóban volt, a terem ajtó felőli részén, érdekes módon a bejárattól mindenki egyből balra indult el, annak ellenére, hogy ezt a haladási irányt semmi nem jelezte.

Ez azért lehetett, mert ott árultak először figurákat (illetve a már említett színpadon). Ebből következik, hogy nem pusztán képregények voltak, mellettük még könyvek, kártyák, tárolódobozok, védőfóliák és poharak is színesítették a kínálatot.

Ezen a mind mennyiségben mind változatosságban elég nagy választék ellenére is délután 1-kor elfogyott a lendület. Érezhetően kevesebb vásárló érkezett onnantól kezdve, és habár hivatalosan fél 3-ig tartott a börze, fél 2-kor már elkezdtek pakolni az eladók, akik között kiadók és boltosok is voltak (pl. My Comic Center).

Mindent egybevéve, minden kereskedő tudott valamit eladni, és minden érdeklődő találhatott számára megfelelő vásárfiát. Ingyenes belépés mellett barátságos árak fogadták a látogatókat. Akadtak pár száz forintos ajánlatok, de egy-egy komolyabb darab akár többtízezer forintot is ért. Aki lemaradt róla, az jövőre pótolhatja.
Hozzászólások